16 százalékuk nagyon dühös
Megosztotta az amerikaiakat az egészségügyi reform
Az amerikaiak megosztottak az egészségügyi reform megítélésében, 46 százalékuk pozitívan szemléli, 40 százalékuk viszont nem, 14 százalék nem tud állást foglalni - derült ki egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
2010.04.23 08:33MTICsaknem egy hónappal a Fehér Ház által történelmi jelentőségűnek mondott reformtörvény elfogadása után az emberek jelentős része nem látja, hogyan is fog hatni családja helyzetére az új szabályozás. Sokan nem tudják elválasztani a tényeket a politikától - állapította meg Drew Altman, a Kaiser közvélemény-kutató cég elnöke.
Az is a közvélemény megosztottságát mutatja, hogy a megkérdezettek 31 százaléka arra számít: a változások segíteni fognak rajta, 32 százalék viszont attól tart, romlani fog a helyzete. A válaszolók 30 százaléka úgy véli, a reform nem fog változást hozni számára. Szembetűnő a vélemények pártos megosztottsága: a Demokrata Párttal rokonszenvezők 77 százaléka támogatja az egészségügyi reformot, a republikánusok 79 százaléka viszont ellenzi. A függetlenek inkább az ellenzék felé húzódnak: 46 százalékuk kedvezőtlennek tartja az Obama-féle reformot, 37 százalék bizakodó. A felmérés szerint a közvélemény egyértelműen támogatja a törvénycsomag egyes elemeit. A megkérdezettek 86 százaléka szerint helyes például az, hogy adókedvezményben fognak részesülni azok a kisvállalatok, amelyek betegbiztosítást nyújtanak alkalmazottaiknak.
Annak a gyakorlatnak a megszüntetését 81 százalék támogatja, hogy a biztosítók a nagyobb egészségügyi problémával küszködők esetében megtagadhatják a szerződéskötést. Az a cikkely pedig 71 százalékos támogatottságú, amely lehetővé teszi majd, hogy a fiatalok 26 éves korukig szüleik biztosítását élvezzék.
A Kaiser 1200 felnőtt körében végzett kutatása szerint az amerikaiak eltérő érzelmekkel viszonyulnak az új betegbiztosítási törvényhez.
Legnagyobb hányaduk, 55 százalékuk kuszaságot lát, 45 százalék örül, és ugyanekkora hányad érez csalódottságot. A válaszolók 42 százaléka aggódik, 40 százalék megkönnyebbült, 30 százalék dühös. Nagyon dühösnek mondja magát 16 százalék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:21 AZ EU véglegesen jóváhagyta az új migrációs és menekültügyi paktumot
- 21:22 London tiltakozott Kínánál a Nagy-Britannia elleni kém- és kibertevékenység miatt
- 20:24 Médiaunió Alapítvány: folytatódik a kiberbűnözés elhárítását célzó kampány
- 19:23 Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
- 18:20 Technikás mászásra készül júniusban Klein Dávid és Nagy Márton
- 17:19 A korábbinál is több magyar turistára számítanak idén Horvátországban
- 16:18 George Clooney jövőre a Broadwayn debütál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06