A földrengés után
Kiterjedt áramszünet Chilében - egy transzformátor volt a ludas a sötétségért
A chilei főváros, Santiago és több nagyváros is áram nélkül maradt vasárnap este egy transzformátor okozta zárlat miatt, így sötétségbe borult Valparaíso kikötőváros és Concepción is, amelyet súlyosan érintett a legutóbbi pusztító földrengés.
2010.03.15 09:39MTIA helyi média és szemtanúk jelentése szerint az áramszünet helyi idő szerint este kilenc óra előtt tíz perccel - közép-európai idő szerint hajnali egy óra előtt tíz perccel - következett be, s csaknem az ország egész területére kiterjedt, az északi Taital városától a tőle 3500 kilométerre délre fekvő Chiloé szigetéig.
A gondok a dél-amerikai ország legnagyobb villamoshálózatában keletkezhettek az első beszámolók szerint. Chilét február 27-én rázta meg pusztító erejű földmozgás, s azóta több nagyobb utórengést is regisztráltak, legutóbb csütörtökön. Ugyanakkor a chilei központi áramelosztó-rendszer (Sistema Interconectado Central - SIC) gondjait nem hozták összefüggésbe természeti csapással az első nyilatkozatok, s később - mint Rodrigo Hinzpenter belügyminiszter bejelentette - a szakemberek kiderítették az áramszünet igazi okát: egy 500 kilowattos transzformátor meghibásodása okozta az áramellátás összeomlását. A hatóságok néhány órán belül ígérnek fokozatos javulást, s Santiago egyes kerületeiben már néhol helyreállt az áramszolgáltatás. A meghibásodott transzformátor a Temuco városában - Santiagótól csaknem 700 kilométerre délre - található, Cahrrúa alállomáson, s a SIC tájékoztatása szerint ez a létesítmény látja el árammal a főváros körzetét.
A transzformátor hibája következtében automatikusan leállt az alállomás másik transzformátora, s ennek hatása tovább gyűrűzött, majd az egész hálózat összeomlásához vezetett. Az áramkimaradással gyakorlatilag megbénultak a vonalas és mobil telefonok is, Santiagóban leállt a metró, amelynek állomásai teljesen elnéptelenedtek.
A chilei állami rézbányászati vállalat, a Codelco vezetése bejelentette, hogy bányáiban leállította a kitermelést az áramszünet miatt. Hinzpenter belügyminiszter azzal a felhívással fordult a lakossághoz, hogy lehetőleg maradjanak otthon, ne menjenek ki az utcára, hacsak nincs különösebb indokuk, s minden elektromos készüléket kapcsoljanak le a hálózatról, mivel annak újraindítása általában túlfeszültséggel jár együtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06