1978-ban Aldo Morót végezték ki

II. János Pál elrablását tervezték a Vörös Brigádok

II. János Pál pápa elrablását tervezte a 80-as évek elején a Vörös Brigádok olasz szélsőbaloldali földalatti szervezet - írta szerdán megjelent könyvében a néhai egyházfő boldoggá avatását elindító bíboros.

2010.01.27 16:27MTI

Az olasz titkosszolgálat annak idején értesítette a Vatikánt a tervről - írta Slawomir Oder a Miért szent? című könyvben, amely a milánói Rizzoli kiadó gondozásában jelent meg.

A Vörös Brigádok tagjai rabolták el és ölték meg 1978-ban Aldo Morót, az olasz Kereszténydemokrata Párt vezetőjét. A bíboros visszaemlékezése szerint az olasz szakszolgálat nem sokkal azelőtt figyelmeztette a Vatikánt a szélsőségesek emberrablási tervére, hogy 1981. május 13-án Rómában egy jobboldali radikális csoport merénylője súlyosan megsebesítette II. János Pált.

A posztulátor a könyvben arról is írt, hogy II. János Pál 1989 februárjában egy feljegyzésben közölte munkatársaival, ha gyógyíthatatlan beteg lenne, és emiatt nem tudná többé teljesíteni pápai kötelezettségeit, inkább lemondana, semmint hogy "életfogytig" egyházfő maradjon.

A dokumentum létezéséről sokféle híresztelés volt, de az új könyvben jelent meg először a teljes szövege. II. János Pál végül mégsem mondott le, mert úgy érezte, ez nem felelne meg az egyház érdekének - 1294 óta ő lett volna az első pápa, ha mégis megteszi.

Amikor 2005-ben II. János Pál meghalt, temetésén a tömeg ezt skandálta: "Santo subito!" (Avassák azonnal szentté!). XVI. Benedek pápa meg is gyorsította a szentté avatási eljárást azzal, hogy elődje esetében eltekintett a halált követő szokásos ötéves várakozási időtől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.