Pechsorozat után a Föld körüli pályán az Endeavour
Többször elhalasztott kilövés után ma elindították az Endeavourt, meg is sérült az űrhajó
Megsérült felbocsátáskor az Endeavour űrrepülőgép - közölte röviddel a start után az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
2009.07.16 06:51MTIAz űrhajó külső üzemanyagtartályán elhelyezett kamera felvételén látszik, amint a szigetelőburok néhány jelentékenyebb megfagyott darabja nekicsapódik az űrhajó testének, károkat okozva benne. Egyelőre nem tudni, hogy milyen komolyak a károk.
Bill Gerstenmeier, a NASA műveleti főnöke közölte, hogy a szigetelőhab 8-9 darabkája az indítás utáni 107-ik másodpercben szakadt le a külső üzemanyagtartályról, legalább kétszer-háromszor az űrsiklónak csapódtak. Az űrhajó "hasán" észleltek néhány horzsolást, de ezt kisebb sérülésnek látják.
A NASA szerint az Endeavour legénysége várhatóan még a nap folyamán alaposan átvizsgálja az űrhajó hővédő burkolatát. Az asztronauták által készített felvételeket elküldik a Földre, hogy áttanulmányozhassák a NASA-szakértők.
A Columbia űrrepülőgép 2003-as katasztrófája óta mindig átvizsgálják az űrben az űrhajó burkolatát. Akkoriban üzemanyagtartályról levált habdarab a felszálláskor megrongálta az űrjármű szárnyát, negyven centis lyukat ütött rajta. Az űrhajó a sérülés következtében két héttel később a légkörbe visszatérve felrobbant.
Az űrkutatási hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy az Endeavour fedélzetén van egy javítókészlet, amelynek segítségével az űrhajósok még a hazatérés előtt helyrehozhatják a sérülést. Gerstenmaier szerint amennyiben a kár helyrehozhatatlan, az asztronauták két-három hónapra átmehetnek a Nemzetközi Űrállomásra, amíg értük nem megy egy másik űrsikló.
Föld körüli pályára állt az Endeavour
Az űrsikló helyi idő szerint szerda este indult útnak a floridai Cape Caneveral-i légitámaszpontról, és kilenc perccel később Föld körüli pályára állt.
Az űrsikló startját június 13-óta ötször halasztották el műszaki problémák és rossz időjárási körülmények miatt. Első két alkalommal - még júniusban - a külső üzemanyagtartálynál észleltek hidrogénszivárgást, majd az elmúlt öt napban háromszor késleltették a missziót a rossz időjárás miatt.
Az Endeavour űrmisszióját 16 naposra tervezik. Az űrsikló várhatóan két nap múlva, péntek este csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). A dokkolást követően 13 ember lesz az űrállomáson, ahol soha ennyien nem tartózkodtak még egyszerre.
Az űrrepülő fedélzetén hét űrhajós - hat amerikai férfi és egy kanadai nő - tartózkodik. Az Endeavour szerelő űrhajósai ötször lépnek ki a nyílt világűrbe, hogy a tervek szerint összesen 32 és fél óra alatt kiegészítő berendezéseket helyezzenek el az ISS-hez tavaly hozzácsatolt japán Kibo kutatómodul külső burkán. Emellett karbantartási munkákat is végeznek az űrállomáson.
Az Endeavour hazatérését július 31-re tűzték ki. A legénységének egyik tagja, Tim Kopra nem tér vissza társaival a Földre, hanem felváltja a március óta az űrbázison tartózkodó japán Vakata Koicsit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06