Kis lépés egy embernek...?
Obama afroamerikai exűrhajóst nevezett ki a NASA élére
Charles Bolden személyében egy afroamerikai volt űrhajóst nevezett ki Barack Obama amerikai elnök az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) élére, az intézmény számára kényes időszakban.
2009.05.24 08:35MTIA washingtoni Fehér Ház helyi idő szerint szombaton jelentette be a kinevezést, amelyet a törvényhozás felsőházának még jóvá kell hagynia. Amennyiben ez megtörténik, Bolden lesz a NASA első afroamerikai vezetője, egyben a második űrhajós az intézmény élén. Bolden négyszer járt az űrben - kétszer űrrepülőgép parancsnokaként -, s korábban már dolgozott a NASA vezetőjének helyetteseként.
Bolden - ha kinevezését jóváhagyják - kényes időszakban veszi át az űrkutatási hivatal irányítását.
A Columbia űrrepülőgép 2003-as lezuhanása után a George Bush elnök nevével fémjelzett akkori amerikai kormányzat úgy döntött, hogy a többi űrsiklót 2010-ben, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) építésének befejezése után kivonja a forgalomból.
Új amerikai űrsikló azonban legkorábban várhatóan csak 2015-ben állhat szolgálatba, így az Egyesült Államok öt évig az orosz Szojuz űrhajók segítségére szorul majd az űrutazások terén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06