Bűnügy
Washington és Szöul is kéri a kriptokirály kiadását Montenegrótól
Do Kvont Montenegróban dokumentumhamisítással vádolják, ezért csak azt követően adható ki, hogy ítélet született, és a férfi letöltötte a büntetését.
2023.03.29 19:10MTIDél-Korea és az Egyesült Államok is kérelmezte a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítója, a kriptokirályként is ismert Do Kvon kiadatását Montenegrótól - jelentette be Marko Kovac montenegrói igazságügyi miniszter szerdán.
A montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) beszámolója szerint a politikus a szerdai sajtótájékoztatóján nem közölte, hogy Podgorica kinek akarja kiadni a nemzetközi körözés alatt álló Do Kvont. Mint mondta: a kiadatási folyamatnál figyelembe veszik a bűncselekmények súlyát, amelyekkel gyanúsítják, az elkövetés helyét, az elfogott állampolgárságát, valamint azt is, hogy ki kérte előbb a kiadatását. Azt is hozzátette, hogy Do Kvont Montenegróban dokumentumhamisítással vádolják, ezért csak azt követően adható ki, hogy ítélet született, és a férfi letöltötte a büntetését. Marko Kovac elárulta, hogy mind az Egyesült Államok, mind Dél-Korea kérte a dél-koreai férfinál talált és lefoglalt laptopokat, valamint más elektronikus eszközöket is.
Filip Adzic montenegrói belügyminiszter korábban közölte, hogy a podgoricai repülőtéren a múlt héten hamis dokumentumokkal elfogott Do Kvonnal együtt a cég pénzügyeiért felelős munkatársát, Hon Csang Dzsunt is elfogták. A két férfi egy Dubajba tartó járatra akart felszállni. Montenegrói elfogása előtt Do Kvont Szerbiában vélték látni, ahonnan a feltételezések szerint illegálisan lépett át a szomszédos országba.
Do Kvon blokklánccége tavaly omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek. A férfi azóta eltűnt, az Interpol vörös listáján is szerepel, de Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Szingapúrban is körözik pénzügyi és adócsalás gyanújával.
Do Kvon októberben ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett korábban több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy "egyáltalán nincs szökésben", azonban tartózkodási helyét "biztonsági okokra" hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06