Cseh kormányalakítás
Zemant szombaton kiengedik a kórházból
Hivatalos jelentést a cseh államfő egészségi állapotáról péntek délig nem közöltek.
2021.11.26 12:07MTIMilos Zeman cseh államfőt szombaton kiengedik a prágai katonai kórházból, ahová csütörtökön este szállították be pozitív koronavírustesztje miatt - közölte Jirí Ovcácek, az elnök szóvivője pénteken Prágában.
A közlés szerint az államelnök vasárnap kinevezi kormányfővé Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. Erre a hivatalos aktusra a korábbi tervek szerint pénteken került volna sor, de Zeman kórházba szállítása miatt az államfő munkaprogramját lemondták.
Hivatalos jelentést Milos Zeman egészségi állapotáról péntek délig nem közöltek. A sajtóban megjelent értesülések szerint csütörtökön délután tesztelték őt koronavírusra, miután a katonai kórházból megérkezett a Prágától mintegy 40 kilométerre nyugatra fekvő Lányba. A teszt pozitív eredményt hozott, és bár az elnöknek nem voltak fertőzési tünetei, azonnal vissza is szállították a prágai kórházba.
Milos Zeman csak néhány órával korábban, csütörtök délelőtt hagyta el a kórházat az október 10-én kezdődött kezelése után. Betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium tagjának nyilatkozata szerint az elnöknek májzsugorodása van.
Az államfő a prágai kórházat saját kérésére hagyta el - közölte az intézet.
Milos Zeman a tervek szerint, amelyekről Vratislav Mynár, az elnöki iroda vezetője adott csütörtökön tájékoztatást, Petr Fiala kormányfővé történő kinevezését követően egyenként találkozni akar a miniszterjelöltekkel, ami mintegy két hetet vesz majd igénybe. Ezt újabb Zeman-Fiala találkozó követi majd.
Az októberi csehországi képviselőházi választásokat a jobboldali Spolu hármaskoalíció nyerte, amely a harmadik helyen befutó PirStan koalícióval közösen kíván kormányt alakítani. Kormányfőjelöltjük Petr Fiala. Az öt párt már aláírta a koalíciós szerződést, s Fiala ismertette tervezett kormányának miniszterjelöltjeit Zemannal.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06