Románia
Sokkoló videó: megütötte a kisgyereket az óvónő, mert nem akart gyümölcsöt szeletelni
Az óvónőt azonnali hatállyal kirúgták.
2020.10.14 16:04ma.huFelháborító videó került ki a közösségi médiára, amelyet maga az óvónő készített egy Ialomița megyei település óvodájában. A felvételt egy szülő tette közzé a Facebookon, és azon jól kivehetően látszik, amint az ijedt kisgyerekek arra vannak utasítva, hogy műanyagkéssel gyümölcsöket szeleteljenek: amikor pedig az egyik gyerek ezt nem teszi meg, a pedagógus megüti, ami után a gyerek sírni kezd - a többi óvódás pedig még inkább megrettenve, reszkető kézzel szeletel a késsel.
Az Eudupedu.ro oktatási portál megkereste a megyei tanfelügyelőt, aki azt mondta, az óvónőt azonnali hatállyal kirúgták.
Szerinte a felvételen egyértelműen az látszik, a gyerekek traumatizáltak.
A videó láttán azonnal lépett, elbocsátotta az agresszióért felelős óvónőt, aki már csak a nyugdíjazásához szükséges papírokért mehet vissza. Eddig visszafoglalkoztatták, de soha többé nem dolgozhat a tanügyben. A szülők feljelentést tettek, nekik a tanfelügyelő azt tanácsolta, azt ne vonják vissza, mert az óvónő ellen, kirúgása után is, helye van a hatósági vizsgálatnak. Jelezte, felvették a kapcsolatot egy másik óvodával, kérvényezték, hogy a gyerekek átkerüljenek oda, mert ez is segíthet nekik feldolgozni a traumát.
Mint mondta, eddig ilyen nem történt, ha igen, azt nem jelentették, ezért arra kérte a többi szülőt, azonnal jelezzék, ha hasonlót tapasztalnak, mert az ilyen gyakorlat nem tűrhető el az oktatásban. A tanfelügyelőség vezetője bocsánatot kért a szülőktől az eset miatt, bár tudja, egy bocsánatkérés nem oldja meg egyetlen traumatizált gyerek gondját sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06