Koronavírus

Tömeges koronavírus-tesztelésbe kezdtek a svéd diákok és iskolai dolgozók között

A tízmillió lakosú Svédországban eddig mintegy 84 ezer fertőzöttet regisztráltak, a kór halálos áldozatainak száma 5808.

2020.08.31 17:53MTI

Mintegy húszezer diákot és dolgozót szólítottak fel a kelet-svédországi Umea egyetemén, hogy vegyenek részt koronavírus-szűrővizsgálaton, amelyet egy hét múlva megismételnek.

Ez eddig a legnagyobb tömegteszt a skandináv országban.

A vizsgálat célja annak tisztázása, hogy lehetséges-e rendszeres tantermi oktatást tartani a vírus terjedésének felgyorsítása nélkül - közölte Anders Johansson, az umeai egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője az SVT közszolgálati televíziónak nyilatkozva.

Hozzátette, hogy az eredmény országos, de nemzetközi szinten is érdeklődésre tarthat számot.

Az utóbbi időben Svédországban is egyre több fiatal szervezetében mutatták ki a vírust. "Amit most a fiataloknál tapasztalunk, néhány héten belül az időseknél is meglesz" - jelentette ki Johansson.

A tízmillió lakosú Svédországban eddig mintegy 84 ezer fertőzöttet regisztráltak, a kór halálos áldozatainak száma 5808.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.