USA
Elnökként Biden lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a járvány miatt
"Készen állok bármit megtenni az emberéletek megmentése érdekében, mert az országot nem indíthatjuk be addig, amíg a vírust nem győztük le".
2020.08.23 01:30MTIElnökké választása esetén teljesen lezárná az Egyesült Államokat és gazdaságát a koronavírus-járvány miatt - jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ABC televízió péntek éjjeli híradójának adott interjújában.
"Lezárnék mindent, hallgatnék a tudósokra" - mondta a demokraták elnökjelöltje. Hangsúlyozta: "készen állok bármit megtenni az emberéletek megmentése érdekében, mert az országot nem indíthatjuk be addig, amíg a vírust nem győztük le".
Biden az alelnökjelöltjével, Kamala Harris szenátorral együtt adta az interjút. Ez volt az első közös interjújuk.
Az elnökjelölt a jelenlegi kormányzat járványkezelésének tudta be, hogy az Egyesült Államokban több mint ötmillió ember fertőződött meg a koronavírussal, és több mint 175 ezer ember halt meg a vírus okozta Covid-19-ben és szövődményeiben. "Alapvetően elhibázottnak" nevezte már a kormányzati megközelítést is. Mint mondta: ahhoz, hogy az ország működőképes legyen, a gazdaság növekedjék és az emberek dolgozhassanak, a vírussal kell megbirkózni. "A vírussal kell foglalkozni" - fogalmazott.
Az elnökjelöltséget elfogadó beszédében, csütörtökön, szintén azt hangsúlyozta: "elnökként az első lépésem az lesz, hogy ellenőrzésem alá vonom a vírust, amely oly sok életet tönkre tett. Mert én értek valamit, amit ez az elnök (Trump) nem. Azt, hogy soha nem állítjuk helyre a gazdaságot, gyermekeink soha nem térhetnek vissza biztonsággal az iskolába és soha nem kapjuk vissza az életünket addig, amíg ezzel a vírussal küszködünk".
Az elnökjelölt-állító konvención elmondott beszédére reagálva pénteken Kellyanne Conway, a Fehér Ház belpolitikai tanácsadója egy interjúban "arrogancia és tudatlanság elegyének" nevezte Biden járvánnyal kapcsolatos megállapításait. Conway szerint az elnökjelölt nincs tisztában azzal, mit tett a jelenlegi kormányzat a járvány megfékezése érdekében.
Biden egyébként a konvenció után a háza előtt rendezett tűzijátékon szájmaszkkal jelent meg, de percek után levette.
Az ABC-interjúban Kamala Harris reagált Donald Trump elnök szavaira is, aki azt mondta róla, hogy "őrült nő" és a szenátus "legszörnyűbb" politikusa. "Sok miden kicsúszik Donald Trump száján csak azért, hogy elterelje az amerikaiak figyelmét arról, mit tesz nap mint nap, ami nem más mint hanyagság, nemtörődömség és károkozás az amerikaiaknak" - fogalmazott az alelnökjelölt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06