Koronavírus
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg Afrikában
A fertőzések mögött elsősorban a védőfelszerelés hiánya és az elégtelen járványügyi intézkedések állnak.
2020.07.23 19:30MTITöbb mint tízezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg a SARS-CoV-2 koronavírussal Afrikában - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amelynek az afrikai régióért felelős igazgatója a fertőzésekért elsősorban a gyenge egészségügyi ellátórendszert tette felelőssé.
Matshidiso Moeti felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány terjedése felgyorsult a kontinensen, ahol jelenleg hozzávetőleg 750 ezer regisztrált fertőzött van, a Covid-19 betegségbe pedig több mint 15 ezren haltak bele.
Noha a WHO-nak az afrikai egészségügyi dolgozókra vonatkozó értesülései nem teljeskörűek, mert a kontinens több kormánya nem hajlandó megosztani az adatait a világszervezettel, becslések szerint az egészségügyben dolgozók adják 14 szubszaharai ország fertőzöttjeinek több mint öt százalékát. Moeti szerint a fertőzések mögött elsősorban a védőfelszerelés hiánya és az elégtelen járványügyi intézkedések állnak.
A WHO által megvizsgált 30 ezer afrikai egészségügyi intézménynek csupán a 16 százalékából jelentettek megfelelő járványügyi és fertőzésmegelőző intézkedéseket. Moeti hozzátette, hogy sok egészségügyi központ nem rendelkezik azzal az infrastruktúrával, amellyel a túlzsúfoltságot meg lehet előzni.
A vizsgált kórházak kevesebb mint 8 százalékában van lehetőség karantén kialakítására.
A járvány kitörése óta világszerte nőtt a kereslet a védőfelszerelések iránt, ám az ellátás - éppen a kór terjedésének a lassítása érdekében hozott utazási korlátozások miatt - akadozik. Mindazonáltal az igazgató bejelentette, hogy a hét végén 41 millió védőfelszerelés szállítmányozása indul Kínából 47 afrikai országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06