Koronavírus

Lengyel statisztikai hivatal: a járvány alatt jegyzett halálesetek száma nem tér el az előző évektől

A statisztika a március elejétől május végéig terjedő időre vonatkozik.

2020.07.23 17:57MTI

A koronavírus-járvány első három hónapjában Lengyelországban jegyzett halálesetek száma lényegében nem tér el az előző évek azonos időszakainak adataitól - derül ki a lengyel statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adataiból.

A statisztika a március elejétől május végéig terjedő időre vonatkozik. Idén márciusban Lengyelországban különféle okokból 37,6 ezer ember hunyt el, áprilisban 34,5, májusban pedig 31,5 ezer halálesetet jegyeztek. Tavaly ugyanezekben a hónapokban 34,1 ezren, 35,5 ezren, illetve 33,2 ezren hunytak el.

Míg idén márciustól májusig összesen 103,6 ezer haláleset történt, 2019-ben ez a szám 102,8 ezret, 2018-ban pedig 107,8 ezret tett ki.

A járvány alatt eddig 1651 koronavírussal megfertőzött ember hunyt el. A fertőzöttek közül 31 ezer 541-en felgyógyultak. Jelenleg 10 ezer 39 az aktív esetek száma.

A járvány által a leginkább érintett szilézai bányavidéken május eleje óta szerdáig összesen 6687 bányász fertőzött meg, ők többségükben tünetmentesen mentek át a megbetegedésen. A bányászok közel 94 százalék már felgyógyult, sokan közülük a Covid-19 gyógyításában alkalmazható vérplazma vételre jelentkeztek - a bányászszakszervezet felhívására szervezett vérvételi akció a varsói katonai kórházban indult el csütörtökön.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.