A nindzsák hazájában
Először adtak egyetemi diplomát nindzsa szakon Japánban
Micuhasi Genicsi a mesterképzésen két éven át tanulta a harcművészeteket és a feudális árnyharcosokhoz kapcsolódó más hagyományokat a Japán középső részén lévő Mie Egyetemen, abban a régióban, amelyet a nindzsák hazájának tartanak.
2020.06.27 08:55MTITörténelmi dokumentumokat tanulmányozott, hogy a nindzsa életmódot is elsajátítsa.
"Olvastam, hogy a nindzsák délelőttönként a földeken dolgoztak, délután a harcművészetet gyakorolták"- mondta el az AFP-nek a férfi, aki ezért zöldségeket termesztett és szorgalmasan dolgozott küzdősporttechnikáján, miközben az egyetemen tanult.
"Úgy gondoltam, így élhetem át, milyen az igazi nindzsa"- magyarázta.
Noha a feudális kor harcosait lopakodó, titokzatos, feketébe öltözött gyilkosokként ismerik, "átfogó túlélési ismereteik" is voltak.
Micuhasi kitanulta a kungfut és a sorindzsi kempo nevű japán harcművészetet. Saját dódzsójában, vagyis harcművészeti edzőtermében tanít nindzsa technikákat, eközben vezeti fogadóját is.
A Mie Egyetemen 2017-ben alapították a világ első nindzsatudományi központját, a képzést a következő évben indították.
"Évente nagyjából hárman iratkoznak be, azt hiszem, van rá kereslet. Sokan érdeklődnek külföldről is, de egyet el kell mondanom: a kurzuson a nindzsa életet tanulmányozzuk, nem nindzsává képzünk"- mondta Jamada Judzsi, a japán történelem professzora.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


