Gyermekpornográfia

Egy ötéves német kislányt is elrabolhatott a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottja

Inga Gehricke ugyanúgy nyomtalanul tűnt el az erdőben, fagyűjtés közben.

2020.06.05 18:45ma.hu

Christian Brueckner ellen, akit a Madeleine McCann-ügy elkövetésével gyanúsítanak, már egy másik ügyben is folyik nyomozás, ahol szintén egy pici lány tűnt el. A mindössze 5 éves Inga Gehricke 2015 májusában tűnt el az erdőben, fagyűjtés közben, éppen nem messze onnan, ahol Christian Brueckner élt.

Hiába nyomoztak 5 évig a rendőrök, 25 ezer eurós jutalmat is kitűztek, a kislány nyomtalanul tűnt el - akárcsak Madeleine McCann. Egyébként szinte pontosan úgy nézett ki, mint a brit kislány: szőke haj, kék szemek.

A nyomozók most szálakat keresnek Christian Bruecknerhez. Érdekesség, hogy aznapra nincs konkrét alibije a férfinak, ráadásul a közelben parkolási bírságot is kapott.

A Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsított 43 éves férfi szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt többször elítélték, jelenleg is hosszú szabadságvesztését tölti egy tettéért, amely független a brit kislány ügyétől.

Madeleine McCann egy portugáliai üdülőhelyen, Praia da Luzban tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A német gyanúsított 1995 és 2007 között megszakításokkal a térségben, Algarve régióban élt, néhány évig éppen Praia da Luz és a következő nagyobb település, Lagos között lakott egy házban. Voltak alkalmi munkái, de főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát, a többi között kábítószerrel kereskedett és betört szállodákba, apartmanokba.

A férfi ellen a braunschweigi ügyészség rendelt el nyomozást a Madeleine McCann-ügyben. A nyomozást a szövetségi bűnügyi hivatal folytatja brit és portugál társszervekkel együttműködve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.