Koronavírus

Olaszországban száz nap után újranyitott a gócpont, Codogno sürgősségi osztálya

Ismét fogad betegeket a lombardiai Codogno kórházának sürgősségi osztálya, amelyet február 20. éjszakáján zártak le az első olaszországi fertőzött azonosítását követően.

2020.06.04 19:47MTI

A polgári védelmi hatóság csütörtök esti adatai szerint a halottak száma egymás utáni harmadik napja emelkedik. Eddig 33 689-en vesztették életüket.

A gócpontként ismertté vált Codognóban száznégy nap után újranyitották a helyi kórház sürgősségi osztályát, ahol a Covid-19 úgynevezett első számú olaszországi betegét azonosították. A 38 éves Mattia nevű férfit egy hónap után engedtek ki a kórházból.

A sürgősségi osztály közlése szerint csütörtökön hét ember szorult ellátásra, de egyikük tesztje sem bizonyult pozitívnak. A kórház összes betegfogadó bejáratát testhőmérséklet-mérőkkel szerelték fel.

A járvány olaszországi terjedésének másik gócpontja, a venetói Vo'Euganeóban volt. A teljes lakosságon azóta végzett tesztelés azt mutatja, hogy a járvány január első heteiben már jelen volt a 3500 lakosú városban. A vizsgálatok a lakosok öt százalékának mintájában mutattak ki antitesteket, vagyis a vírus ellen termelődött ellenanyagot.

A polgári védelem adatai szerint az utóbbi egy napban 88 halottat regisztráltak a szerdai 71 és a keddi 55 után. A halottakat is számolva 177 új fertőzöttet szűrtek, közülük 89-t Lombardiában, ahol 29-en veszítették életüket. Nyolc tartományban egy fertőzöttet sem szűrtek az utóbbi huszonnégy órában.

Az aktív fertőzöttek száma 38 429-re csökkent Olaszországban, a gyógyultaké túllépte a 161 ezret. A halottakat és gyógyultakat is számolva több mint 234 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak. Több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, 338-ra csökkent az intenzíven levő páciensek száma. Február 20. óta több mint 4 millió vírustesztet végeztek.

Silvio Brusaferro, a közegészségügyi hivatal (Iss) elnöke arra figyelmeztetett, hogy az olaszok többsége által használt sebészi maszk egyszeri használatra ajánlott. Hozzátette, hogy az utóbbi időben túlzott mennyiségben használt fertőtlenítőszerek környezeti kárt okozhatnak.

Az egészségügyi hatóságok adatai szerint az utóbbi több mint három hónapban 1,5 milliárd eurót juttattak a kórházaknak a járványhelyzetben szükséges kiadások fedezésére, ennek egyharmadát Lombardia kórházai kapták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Koronavírus - Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO

A vírus elleni védekezés leghatékonyabb módja a gyakori kézmosás.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.