Légikatasztrófa

Pakisztáni repülőgép-katasztrófa: zuhanás előtt hangosan imádkoztak az emberek

A pakisztáni repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője elmesélte, mi történt a zuhanás előtti utolsó pillanatokban.

2020.05.23 18:04ma.hu

Péntek este a pakisztáni Karacsi sűrűn lakott területére zuhant egy utasszállító repülőgép, a szerencsétlenséget ketten túlélték. Egyikük a helyi Geo TV-nek most részletesebben is elmesélte, mi történt a becsapódás előtti utolsó pillanatokban.

A gép rázkódni kezdett, és a pilóta figyelmeztetett, hogy gondok lehetnek a leszállással - mondta Mohammad Zubajr.

"Az emberek pánikba estek, és hangosan imádkozni kezdtek" - folytatta. "A pilóta a következő 10-15 percben a levegőben tartotta a gépet, majd másodszor is bejelentette, hogy megpróbál leszállni, de a repülő lezuhant" - tette hozzá.

Az irányítótorony és a pilóta közötti üzenetváltás szerint az első sikertelen leszállási kísérletet követően a kapitány tett egy kört, hogy újra megpróbálja földre tenni a gépet.

Az égési sérüléseket szenvedett, ám stabil állapotban lévő túlélő elmondta, hogy a becsapódást követően minden lángokban állt körülötte, és emberek sikolyait hallotta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.