Légikatasztrófa
Pakisztáni repülőgép-katasztrófa: zuhanás előtt hangosan imádkoztak az emberek
A pakisztáni repülőgép-szerencsétlenség egyik túlélője elmesélte, mi történt a zuhanás előtti utolsó pillanatokban.
2020.05.23 18:04ma.huPéntek este a pakisztáni Karacsi sűrűn lakott területére zuhant egy utasszállító repülőgép, a szerencsétlenséget ketten túlélték. Egyikük a helyi Geo TV-nek most részletesebben is elmesélte, mi történt a becsapódás előtti utolsó pillanatokban.
A gép rázkódni kezdett, és a pilóta figyelmeztetett, hogy gondok lehetnek a leszállással - mondta Mohammad Zubajr.
"Az emberek pánikba estek, és hangosan imádkozni kezdtek" - folytatta. "A pilóta a következő 10-15 percben a levegőben tartotta a gépet, majd másodszor is bejelentette, hogy megpróbál leszállni, de a repülő lezuhant" - tette hozzá.
Az irányítótorony és a pilóta közötti üzenetváltás szerint az első sikertelen leszállási kísérletet követően a kapitány tett egy kört, hogy újra megpróbálja földre tenni a gépet.
Az égési sérüléseket szenvedett, ám stabil állapotban lévő túlélő elmondta, hogy a becsapódást követően minden lángokban állt körülötte, és emberek sikolyait hallotta.