Obama bezáratja Guantanamot?
Brit külügyminiszter: "hiba volt a terror elleni háború"
Hibásnak nevezte csütörtökön megjelent cikkében a terror elleni háború alapgondolatát a brit külügyminiszter, aki egyenes utalást tett arra, hogy az emberi jogok megsértésének tartja az amerikaiak által fenntartott guantánamói börtöntábort.
2009.01.15 11:44MTIDavid Miliband a The Guardian című baloldali brit napilap kommentárrovatában úgy fogalmazott: a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után hét évvel világossá vált, hogy "alapvetően át kell tekinteni" a szélsőség, és "annak rettenetes szülötte, a terrorista erőszak" ellen kifejtett eddigi erőfeszítéseket.
Miliband szerint a "terror elleni háború" kifejezésnek "vannak bizonyos érdemei": érzékelteti a fenyegetettség súlyosságát, és azt, hogy elengedhetetlen a sürgős - ha kell, katonai erővel adott - válasz. Végső soron azonban a kifejezés félrevezető és elhibázott. A kérdés nem az, hogy a terrorizmust már a gyökereinél kell-e minden rendelkezésre álló eszközzel támadni, mert ezt meg kell tenni.
A kérdés az, hogy miképp - áll a brit külügyminiszter csütörtöki cikkében. Miliband szerint a terror elleni háború ideája egységes, nemzeteken átnyúló ellenség létezésének benyomását keltette, és ezt az ellenséget Oszama bin Laden és az al-Kaida terrorhálózat testesítette meg. A valóság azonban az, hogy a mai terrorszervezetek ugyanannyira szerteágazók, mint az 1970-es évek hasonló európai mozgalmai - az IRA, a Baader-Meinhof-csoport vagy az Eta - voltak. Mindegyikük a terror eszközéhez folyamodott, és néha támogatták is egymást, de ügyük nem volt egységes, és együttműködésük alkalomszerű volt.
Ez ma sincs másképp - írta Miliband.
A brit külügyminiszter szerint azonban ha a Nyugat "egy kupacba sorolja" a különböző terrorszervezeteket, és a csatarendet egyszerűen a mérsékeltek és a szélsőségesek vagy a jó és a gonosz küzdelmeként határozza meg, ezzel éppen azoknak a kezére játszik, akik az egyébként kevés közös jellemzővel bíró csoportok egyesítésére törekszenek.
Miliband szerint "a terror elleni háború" meghatározás azt is sugallta, hogy a helyes válasz mindenekelőtt katonai jellegű. A terrorizmusra azonban a törvényesség uralmának hirdetésével, nem annak alárendelésével kell válaszolni, mivel ez a demokratikus társadalmak alapköve.
Fenn kell tartani az emberi jogok, a polgári szabadságjogok melletti elkötelezettséget otthon és külföldön egyaránt.
Ez Guantánamo nyilvánvaló tanulsága, és Nagy-Britannia ezért is üdvözli Barack Obama megválasztott amerikai elnök kötelezettségvállalását a börtöntábor bezárására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06