Járvány
Koronavírus - Ferenc pápa a járvány sújtotta emberiségért imádkozott
Pénteken is lesz közös ima.
2020.03.25 18:34MTIIrgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.
A katolikus egyházfő a pápai lakosztály úgynevezett könyvtárszobájából jelentkezett be. Ferenc pápa állva mondott rövid beszédet, majd latinul elimádkozta a miatyánkot.
A pápa korábban jelentette be, hogy a világ keresztény közösségeinek vezetőit és hívőit közös imára szólítja az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 miatt kialakult járványhelyzet miatt.
Ferenc pápa elmondta, a miatyánk imádsággal irgalmasságért könyörög az emberiség számára, melyet a koronavírus-járvány kemény próbára tesz.
"Együtt imádkozunk, minden egyház és közösség kereszténye, kortól, nyelvtől és nemzettől függetlenül" - jelentette ki a pápa.
Hozzátette, az imádság a betegekért és családjaikért szól, az őket segítő egészségügyi dolgozóknak, a hatóságoknak, a rendfenntartó hatóságoknak és az önkénteseknek, valamint a közösségeket szolgálóknak.
Miután Ferenc pápa elimádkozta a miatyánkot, Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikáni helynöke a teljesen üres Szent Péter-bazilika főoltáránál mondta el az úrangyala imádságot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06