Egyiptom
Megvédett egy molesztált lányt, meggyilkolták a hős fiút
Egy egyiptomi bíróság egyenként 15 év börtönbüntetésre ítélt három kamaszfiút vasárnap, akik brutálisan meggyilkolták kortársukat, mert védelmébe vett egy lányt, akit korábban molesztáltak.
2019.12.23 10:09MTIA fiúk októberben többször megszúrták a 17 éves Mahmúd el-Bannát, miután megvédett egy általuk molesztált lányt, és bírálta magatartásukat a Facebookon.
Egy negyedik vádlottat bűnrészesség miatt öt évre ítéltek. Ő volt az, aki motorján a gyilkosság helyszínére vitte az elkövetőket.
Az ítélet nem jogerős. Az ítéletet a Kairótól 75 kilométerre északra található Sebín el-Kom bíróságán hirdették ki. Az ügy legutóbbi tárgyalásán a rendőrség több mint húsz embert tartóztatott le, mert tüntettek a bíróság épülete előtt. Egyiptomban 2013-ban gyakorlatilag betiltották az utcai megmozdulásokat.
A gyilkosság megrázta az egyiptomi közvéleményt.
A közösségi oldalakon dicsérték az áldozatot hősiességéért, és a lovagiasság mártírjának nevezték, miközben az elkövetők kivégzését követelték.
Igazságügyi források elmondták, hogy Egyiptomban a kiskorúak legfeljebb 15 év börtönbüntetést kaphatnak bűncselekmény elkövetéséért.
Az észak-afrikai országban jogvédő csoportok nyomására 2014-ben szigorítottak a szexuális indíttatású bűncselekmények elkövetőire kiszabható büntetéseken.
Felmérések szerint a helyi nők többsége nem érzi magát biztonságban az utcákon.
A zaklatás elterjedtsége ellenére csak kevesen fordulnak bírósághoz, mert tartanak a megbélyegzéstől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06