Bűnügy

Túl nehéz volt a húsdaráló, ezért nem jutott fel a bomba a gépre

Összesen 76 év börtönbüntetésre ítélt kedden egy ausztrál bíróság két fivért, mert fel akarták robbantani az Etihad légitársaság egyik járatát egy húsdarálóba rejtett pokolgéppel.

2019.12.17 16:41MTI

A új-dél-walesi legfelsőbb bíróság negyven év börtönbüntetésre ítélte az 52 éves Khaled Khayatot, azzal, hogy legkorábban 2047-ben engedhető szabadon. Fivére, a 34 éves Mahmoud Khayat 36 évet kapott, és legkorábban 2044-ben szabadulhat.

Mindkettejüket azzal vádolták, hogy egy pokolgépes és egy gáztámadást akartak végrehajtani 2017 januárja és júliusa között az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársaságának Sydney-ből Abu-Dzabiba tartó járata ellen. A fivérek a harmadik, mit sem sejtő testvérük poggyászába rejtették a húsdarálóba szerelt pokolgépet.

A merénylet azért hiúsult meg, mert a poggyász túlsúlyosnak bizonyult, és a reptéren ki kellett venni belőle a húsdarálót.

A merénylet előkészítésében részt vett a negyedik testvérük is, a 47 éves Tarek Khayat is, aki az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcolt Szíriában. A fivérek az ő utasítására akarták végrehajtani a merényletet, és ő szerzett be nekik robbanóanyagot.

A rendőrség szerint az Iszlám Állam által „ihletett és szervezett” pokolgépes merénylethez szükséges nagy hatásfokú robbanóanyagot Törökországból szállították nekik.

Az ügyészség szerint a legidősebb testvér, Khaled éppen mérgesgáz-támadáson is mesterkedett, amikor letartóztatták.

Khaledet májusban találták bűnösnek, de fivére, Mahmoud esetében az esküdtszék nem tudott dűlőre jutni, ezért ügyét újratárgyalta a bíróság, és szeptemberben mondták ki bűnösségét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.