Ünnep

Tüntetésekkel fogadták Hollandiában a Mikulást és kísérőit

Nagyszabású rendőrségi védelemmel érkezett meg szombaton a hollandiai Apeldoorn városába a Mikulás (Sinterklaas) és Fekete Péter (Zwarte Piet) nevű kísérői, akiket a hagyományt támogató, illetve ellenző demonstrálók fogadtak.

2019.11.16 18:36MTI
hirdetés

A holland nyelvterületen a Mikulást kísérő Fekete Péter alakja körül minden évben hatalmas vita alakul ki. A feketére mázolt arcú, afrofrizurás, fülbevalós Fekete Péter alakja a 19. század közepén kapcsolódott össze a Mikulással, de bírálói szerint manapság a figura már kimeríti a rasszizmust, mivel azt a kort idézi, amikor Hollandia rabszolgák tömegét alkalmazta főleg Dél-Amerikában, a mai Suriname területén.

A hagyományoknak megfelelően a Mikulás kísérői a kéménycsöveken keresztül jutnak be a házakba az ajándékokkal. Az évek óta minden novemberben újra és újra fellángoló vita miatt idén a Mikulást első alkalommal olyan Fekete Péterek kísérték, akik mindössze néhány koromfoltot viseltek az arcukon, de teljesen nem voltak feketére maszkírozva.

Az ünnepséget kísérő megmozdulásokon őrizetbe vették az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű szélsőjobboldali szervezet hollandiai ágának több tagját, köztük a vezetőjét, Edwin Wagensveldet is. Az ANP holland hírügynökség szerint elhagyták a tüntetésre számukra kijelölt helyszínt. A helyi Pegida-vezető ráadásul Fekete Péternek öltözött, hogy a hagyomány fenntartása mellett tüntessen.

Több holland városban is utcákra vonultak a hagyomány támogatói, de ellenzői egyaránt. A Dobjátok ki Fekete Pétert nevű mozgalom hat városban tartott rendezvényt, köztük Hágában és Groningenben is. Hágában a mozgalom néhány száz tagja tüntetett transzparenseket feltartva, amelyeken "Fekete Péter rasszizmust jelöl" felirat volt olvasható.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a hollandok 59 százaléka megtartaná a fekete arcú Fekete Péter alakját, míg 26 százalékuk szerint a hagyománynak fokozatosan meg kellene változnia. A tüntetések 2011-es kezdetekor a megkérdezettek mindössze 7 százaléka mondta, hogy a figurának alkalmazkodnia kellene a változó időkhöz. A 17,3 millió lakosú Hollandia mintegy 15 százaléka különböző etnikai kisebbség tagja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.