Diplomácia

Török offenzíva: a műveletek újabb humanitárius katasztrófával fenyegetnek

Eddig is ezrek menekültek el otthonaikból.

2019.10.14 09:38MTI
hirdetés

Az Európai Uniónak hangsúlyoznia kell, hogy a civil lakosságot is súlyosan veszélyeztető észak-szíriai török katonai műveletek destabilizálják a régiót, és újabb komoly humanitárius katasztrófával fenyegetnek - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter Luxembourgban, az uniós külügyminiszteri tanács ülésére érkezve hétfőn.

A miniszter kiemelte, már eddig is ezrek menekültek el otthonaikból.

"Látni kell, hogy az ilyen műveletek az Iszlám Állam ismételt megerősödéséhez vezetnek, amelyet minden eszközzel meg kell akadályozni" - fogalmazott.

A katonai offenzíva jelentősen hátráltathatja az ENSZ által támogatott békefolyamat kimenetelét, ami nem csak a régió, de Európa biztonságát is veszélyezteti. Az uniónak ismételten és nagyon határozottan hangsúlyoznia kell Törökország felelősségét a kérdésben, ugyanakkor fontos az is, hogy a szoros párbeszéd folytatódjon a felek között - hangsúlyozta a német külügyminiszter.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter hangsúlyozta: az Európai Uniónak nagyon határozottan el kell ítélnie a Szíria észak-keleti részén vezetett török offenzívát, és fel kell szólítania Ankarát, hogy állítsa le a támadásokat. Emellett közös álláspontot kell kialakítania a törökországi fegyverexport leállításáról is.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a török offenzíva újraéleszti a területen 2012 óta tevékenykedő terrorszervezetet, amely már az elmúlt napokban több helyszínen is robbantásokat hajtott végre. A lakosság körében újra jelentkező félelem következtében mintegy 130 ezren indultak útnak menedéket keresve - emelte ki.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter fontosnak nevezte, hogy az EU külügyminiszterei hétfői ülésükön döntsenek a fegyverszállítmányok leállításáról Törökországba. Előremutatónak nevezte, hogy ezt Németország, Franciaország, Hollandia, Finnország és Svédország már bejelentette.

"Azt is tudjuk, ha Ankara nem kap fegyvereket Európából, más forrásai is vannak, hogy fegyvereket szerezzen katonai műveletihez" - figyelmeztetett.

A luxemburgi külügyminiszter a török offenzívát bűncselekménynek nevezte, továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy a szíriai beavatkozás más NATO-országokat is háborúba sodorhat, ha Szíria, vagy szövetségesei ellenoffenzívát indítanak Törökországgal szemben, és Ankara ez esetben kéri a katonai szövetség alapító szerződésének kollektív védelmet lefektető 5. cikke alkalmazását.

Didier Reynders belga védelmi és külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió a nemzetközi közösséggel együtt elegendő nyomást tud gyakorolni Törökországra az offenzíva azonnali leállítására. Véleménye szerint az uniós külügyminisztereknek fegyverembargó bevezetése mellett kell dönteniük, de más szankciós eszközöket is kilátásba kell helyezniük az ENSZ által támogatott békefolyamat érdekében.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én támadta meg a kurdokat Északkelet-Szíriában, állításuk szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. Ankara célja, hogy biztonsági övezetet hozzon létre a határ mentén, ahova a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérhetnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.