USA

A Fehér Ház idézést kapott a Trump elleni vizsgálat ügyében

Idézést küldtek a Fehér Háznak a Donald Trump elleni alkotmányos vádemeléshez szükséges vizsgálatokat folytató képviselőházi bizottságok az amerikai elnök és az ukrán államfő nagy vihart kavaró júliusi telefonbeszélgetése ügyében.

2019.10.05 13:24MTI

A demokrata többségű alsóház külügyi, hírszerzési és ellenőrzési bizottságai azután adták ki a formálisan Mick Mulvaney kabinetfőnöknek szóló idézést, hogy lejárt a Fehér Ház számára adott határidő a telefonbeszélgetéssel kapcsolatban kért információk önkéntes átadására, és az elnöki hivatal nem tett eleget a bizottsági kérésnek.

"Csaknem egy hónapnyi időhúzás után egyértelműnek tűnik, hogy az elnök az ellenszegülés, az obstrukció és az eltussolás útját választotta" - fogalmaztak közös közleményükben a testületek elnökei péntek este. Trump a nap folyamán korábban azt mondta, nem biztos, hogy együtt fog működni a vizsgálattal, "ez az ügyvédeken múlik".

A republikánus elnök ellen azért indult meg az alkotmányos felmentését célzó eljárást (impeachment) megelőző vizsgálat, mert egyes vélemények szerint nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán államfőre annak érdekében, hogy Ukrajnában induljon vizsgálat a demokraták jelenleg legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa, az alelnökként az Egyesült Államok Ukrajna-politikáját alakító Joe Biden és egy ukrán gázipari vállalat igazgatótanácsában helyet foglaló fia, Hunter Biden ukrajnai tevékenységével kapcsolatban.

A 2020-as újraválasztásáért küzdő Trump ezzel hivatali visszaélést követett el a demokraták szerint, mert Bidenék lejáratásának céljából saját javára használta fel az elnöki hatalmat. A Trumppal szembeni vádak kiegészülnek azzal, hogy az elnök katonai segélyek visszatartásával próbált meg nyomást gyakorolni Ukrajnára.

A Fehér Ház egy egyelőre ismeretlen bejelentő panasza nyomán nyilvánosságra hozta Trump és Zelenszkij július 25-ei telefonbeszélgetésének vázlatos leiratát, a képviselőházi bizottságok azonban további, részletes információt követelnek.

Az elnöki hivatalnak szóló idézés kiadását követően pár órával a The New York Times című újság azt írta, hogy egy másik ember - ugyancsak hírszerzési körökből - szintén fontolgatja, hogy bejelentést tesz. A tekintélyes lap az ügyet ismerő két forrásra hivatkozva hozzátette, hogy ennek az esetleges szivárogtatónak közvetlenebb információi vannak Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos dolgairól. Az újság szerint a potenciális bejelentőt meghallgatta a hírszerző szervek főellenőre, hogy összevesse információit az első szivárogtató állításaival.

A három képviselőházi bizottság elnöke, Adam Schiff, Eliot Engel és Elijah Cummings pénteken Trump alelnökétől, Mike Pence-től is bekért Ukrajnával kapcsolatos dokumentumokat.

Szerintük felvetődött a kérdés, vajon volt-e az alelnöknek "bármiféle szerepe az elnök erőteljes üzeneteinek továbbításában az ukrajnai elnökhöz". A bizottságok október 15-éig adtak időt a dokumentumok átadására. Az amerikai sajtó úgy tudja, Mike Pence stábjának egyik tagja is jelen volt a júliusi telefonbeszélgetésnél, de a bizottságok az alelnök és Volodimir Zelenszkij szeptember 1-jei varsói beszélgetéséről is információkat akarnak.

A három képviselőházi testület a jelenleg európai körúton lévő Mike Pompeo külügyminisztert is beidézte. A demokratáknak megvan a többségük a képviselőházban az impeachment eljárás lefolytatásához, a törvényhozás felsőházában, a szenátusban viszont a republikánusok vannak többségben, és valószínűtlennek tűnik, hogy elpártolnának az elnöktől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.