Diplomácia

Vajdasági magyar politikust választott jelentéstevőnek az Európa Tanács

Kovács Elvirát, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnökét választották meg az Európa nyelvi, etnikai, kulturális és nemzeti sokszínűségének megóvásáért felelős jelentéstevőnek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őszi ülésszakán.

2019.10.04 00:30MTI
hirdetés

Az Európa Tanács kisebbségekre vonatkozó legfontosabb dokumentuma az 1995-ben elfogadott Kisebbségi Keretegyezmény. A jelentéstevő feladata most az, hogy az erről szóló indítvány alapján megvizsgálja, a Kisebbségi Keretegyezményt ratifikáló országok megfelelően alkalmazzák-e a keretegyezményben foglaltakat, tehát a kisebbségekhez tartozók hogyan érzik magukat, érzik-e változott valami - közölte Kovács Elvira az MTI-vel csütörtökön Belgrádban. "Megvizsgáljuk, hogy bizonyos országok módosították-e a törvényeiket, alkalmazzák-e a változásokat" - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy a vonatkozó indítványt azt követően adták be, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése őt választotta meg az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság elnökének. Akkor egy baszk kisebbségi jelentéstevőt neveztek ki, ám - mivel a jövő év közepéig el kell készülnie a jelentésnek - a hatékonyság növelése érdekében Miren Gorrotxategit most Kovács Elvira váltotta a poszton.

Kovács Elvira felhívta a figyelmet arra, hogy decemberben már szerveznek meghallgatásokat, és néhány országba is ellátogat, hogy felmérje a helyzetet, a jelentés pedig a jövő év közepére készülhet el. Hozzátette: miután az ET Parlamenti Közgyűlése elfogadja a jelentést, az a Miniszterek Tanácsa elé kerül, majd az elfogadott határozatot ajánlások formájában továbbítják a tagállamoknak. Ezek azonban sajnos nem kötelező érvényűek - zárta szavait a politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.