Románia-magyarság

Úzvölgyi katonatemető - Az EMNP és az MPP is feljelentést tesz

Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind a Magyar Polgári Párt (MPP) feljelentést tesz a romániai ügyészségen az úzvölgyi katonatemetőnél történt csütörtöki incidens ügyében.

2019.06.07 18:34ma.hu

Azzal kapcsolatban fejtették ki álláspontjukat, hogy csütörtökön több ezer román megemlékező erőszakkal benyomult a sírkertbe, hogy részt vegyen egy román katonai emlékmű és keresztek felszentelésén, amit a helyi magyarok próbáltak élő lánccal, békésen megakadályozni.

Az MPP a temetőben történt rongálások miatt ismeretlen tettesek ellen tesz feljelentést, kártérítést követelve a sírkertben tett rongálásokért. Közölték, hogy a beadványt jövő hét elején tervezi benyújtani a gyergyószentmiklósi ügyészségre Mezei János pártelnök. A szervezet bízik abban, hogy a rendőrség birtokában lévő dokumentumok alapján rövid időn belül kézre keríthetők és felelősségre vonhatók a tettesek.

Az EMNP is közölte, hogy ismeretlen tettes ellen gyűlöletkeltésért és rongálásért ügyészségi feljelentést tesz a csütörtök esti incidens miatt, amikor "lincshangulat alakult" ki a temetőnél. Az erdélyi Néppárt, a belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus lemondását is követeli, valamint nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is közölte pénteken, hogy Carmen Dan belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus lemondását követeli. A szövetség emellett az Európai Unió tagállamainak nagykövetségeit, valamint az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét is tájékoztatja a csütörtökön történtekről, akárcsak az Európai Parlamentet, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését és más emberjogi, kisebbségvédelmi nemzetközi szervezeteket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.