Erőszak

Úzvölgyi katonatemető - Külügyi államtitkár: a román nagykövet megtagadta a párbeszéd lehetőségét

Egy román ellenzéki párt szerint az RMDSZ provokált feszültséget.

2019.06.07 12:12MTI
hirdetés

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet - mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki "minden udvariasságon és barátságon túlmenően", központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - jelentette ki.

Magyar Levente hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön - mutatott rá.

Az államtitkár szerint most felmerül a kérdés: hogyan tovább, megkérdőjeleződik Románia szándéka a jó kapcsolatok építése mellett. A román rendvédelmi erők passzívan szemlélték a sírgyalázást, azt, ahogy felingerelt román támadók ütlegelik a békés magyar tiltakozókat - közölte. Hozzátette: egyelőre három-négy könnyebb sérültről tudnak.

Emlékeztetett: mindez abban az országban történt, amely jelenleg az EU soros elnöke, és ahova néhány napja a pápa látogatott el.

Magyar Levente kiemelte: Magyarország azt várja Romániától, hogy alaposan vizsgálja ki ezt a "gyalázatos esetet" és adjon hiteles magyarázatot arra, hogyan kerülhetett sor a történtekre.

Egy román ellenzéki párt szerint az RMDSZ provokált feszültséget

A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) hibáztatja az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökön történt incidensért és Klaus Iohannis román elnök közbelépését sürgeti a Traian Basescu volt államfő által alapított ellenzéki Népi Mozgalom Pártja (PMP).

A Marius Pascan ügyvezető elnök által aláírt közlemény úgy értékeli: az RMDSZ "Budapest utasítására" mozgósított mintegy ezer magyar állampolgárt, köztük olyanokat, akiket buszokkal hoztak Magyarországról, azzal a céllal, hogy megakadályozza a hőseik emléke előtt tisztelegni akaró románok bejutását a sírkertbe. A magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült politikus szerint az RMDSZ elvesztette hitelét a magyar választók jelentős része előtt, és azért "mérgezi a románok és magyarok közti viszonyt", hogy áldozati szerepben tetszelegve igazolhassa létjogosultságát.

A PMP ügyvezető elnöke szerint az RMDSZ támogatására szoruló bukaresti kormány képtelennek bizonyult kezelni a súlyos helyzetet, ezért szükség van Klaus Iohannis államfő közbelépésére, akinek alkotmányos feladata, hogy közvetítsen az államhatalmi ágak között. Az ellenzéki párt nemzetbiztonsági problémaként értékeli "Magyarország beavatkozását ebbe a súlyos konfliktusba", konkrétabban azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon felkereste az úzvölgyi katonatemetőt.

A csütörtöki feszült helyzetről valós időben beszámoló kormánypárti román hírtelevíziók is azt hangsúlyozták, hogy magyar tüntetők próbálták megakadályozni, hogy a román megemlékezők hőseik emlékhelye előtt tiszteleghessenek a hősök napján. A történteket szintén nyomon követő ellenzéki portálok azt is hozzátették, hogy a sírkertet megrongáló, a kaput kitépő, a magyarokat gyalázó, erőszakosan viselkedő fiatalok az Új Jobboldal nevű, szélsőséges szervezet tagjai voltak.

A napjainkra már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgyében az első világháború után létesítettek katonai temetőt az 1916-ban ott elhunyt honvédeknek. Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák is nyugszanak itt, a legközelebbi román többségű település, a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata idén önkényesen - a szakhatóságok engedélye és a haditemetőt Úzvölgye községközpontjaként gondozó Csíkszentmárton község engedélye nélkül - betonkeresztekből álló román parcellát alakított ki az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Csütörtökön Magyar Levente arról tájékoztatott, hogy a magyar kormány tiltakozó jegyzéket adott át a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés

Éljünk jól nyugdíjasként is!

https://www.pexels.com/photo/man-and-woman-holding-wine-glasses-1418355/

A sokat hangoztatott öngondoskodás minden, még aktív munkavállaló számára elengedhetetlen. Ugyanis minél korábban kezdünk el bármilyen nyugdíjcélú megtakarítást, annál nyugodtabban tölthetjük a nyugdíjas éveinket.

hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.