Románia
18 sírt gyaláztak meg a zilahi református temetőben
Egyelőre nem lehet megállapítani azt, hogy célzatosan magyarellenes cselekedet történt volna.
2019.04.23 09:48ma.huIsmeretlenek 18 sírt gyaláztak meg a Zilah belvárosában levő református temetőben - írta kedden internetes kiadásában a Graiul Salajului helyi napilap.
Az elkövetők sírköveket borogattak fel, törtek össze. A rendőrség szóvivője a lapnak elmondta, nyomozást indítottak, és keresik az elkövetőket.
Püsök Sándor Csaba Zilah belvárosi református lelkész az MTI-nek elmondta: a temetőőr múlt kedden jelentette a sírrongálást. Az eset azért kapott egy hét késéssel nagy nyilvánosságot, mert a húsvéti istentiszteleten tájékoztatták a híveket a történtekről, és közölték a rendőrség kérését, hogy személyesen is tegyen mindenki feljelentést, akit kár ért. Egyben felhívták a hívek figyelmét arra, hogy azonnal jelentsék, ha olyanokat látnak a sírkertben, akik feltételezhetően nem a szeretteik sírjához jöttek.
A lelkész elmondta: a meggyalázott sírok a temető egy viszonylag eldugott hátsó részében találhatók, a katolikus temetőbe vivő átjáró közelében.
Püsök Sándor Csaba az MTI kérdésére elmondta: egyelőre nem lehet megállapítani azt, hogy célzatosan magyarellenes cselekedet történt volna. Hozzátette: a helyszínelő rendőröktől tudja, hogy korábban a helyi köztemetőben is történt a mostanihoz hasonló, de jóval kisebb vandalizmus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06