Oroszország

Az ülésteremben vettek őrizetbe egy gyilkossággal gyanúsított orosz szenátort

Az őrizetbe vétel rendkívüli körülményeit az indokolta, hogy a hatóságok tartottak a szenátor szökésétől.

2019.01.30 11:34ma.hu

Az orosz szövetségi parlament felsőházának üléstermében vették őrizetbe a hatóságok szerdán Rauf Arasukov karacsáj- és cserkeszföldi szenátort.

Szvetlana Petrenko, a kiemelt bűnügyek felderítésével foglalkozó Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője szerint a politikust egyebek között két, 2010-ben elkövetett bérgyilkosság megrendelésével vádolták meg. A két áldozat Aszlan Zsukov, az Adige-Hasze ifjúsági társadalmi mozgalom alelnöke és Fral Sebzukov, a karacsáj-cserkesz elnök tanácsadója volt.

Az elfogás idejére Valentyina Matvijenko, az orosz parlament felsőházának elnöke zárt ülést rendelt el, az ülésteremből zajló élő zártláncú tévéközvetítést kikapcsolták, a kijáratokat a Szövetségi Őrszolgálat (FSZO) emberei állták el. Ezt követően a szenátus tanácskozásán megjelent Jurij Csajka főügyész és Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke.

Az RBK gazdasági napilap egy szemtanúra hivatkozva azt írta, Csajka ismertette, hogy egyebek között bűnözői csoport megszervezésével és a karacsáj- és cserkeszföldi politikai helyzet destabilizálásával gyanúsították meg Arasukovot. A felsőház - az érintett kivételével - egyhangúlag megszavazta a szenátor mentelmi jogának megvonását.

Az RBK szerint a 32 éves politikus megpróbált elmenekülni és ellenállni, de körülvették és elfogták. Az őrizetbe vétel rendkívüli körülményeit a hatóságok szerint az indokolta, hogy a tartani lehetett szenátor szökésétől.

Arasukov, akit posztjára a keracsáj-cserkesz törvényhozás jelölt ki, 2016. szeptember 18. óta volt a felsőház tagja. Ő volt a legfiatalabb oroszországi szenátor.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.