Sajtóértesülés

A kínai hírszerzés megpróbált beszervezni egy német parlamenti képviselőt

Megpróbálta beszervezni informátornak a német szövetségi parlament (Bundestag) egy képviselőjét a kínai hírszerzés, a 2016-ban folytatott műveletet a német elhárítás meghiúsította.

2018.07.06 15:28MTI
hirdetés

Az érintett képviselő neve nem jutott nyilvánosságra, csak annyit tudni róla, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának tagja, és a külügyekkel foglalkozó tekintélyes szakpolitikusok között tartják számon.

A Süddeutsche Zeitung szerint valamennyi rendelkezésre álló információ alapján két képviselő jöhet szóba, de mindketten azt mondták, hogy őket nem környékezte meg a kínai hírszerzés.

A távol-keleti nagyhatalom ügynöke politikusokat és elemzőket összefogó, kiterjedt német kapcsolatrendszerrel rendelkező menedzsernek állította be magát, és felkérte a kiszemelt képviselőt, hogy készítsen számára külpolitikai elemzéseket. A munkáért legkevesebb 30 ezer euró (10 millió forint) fizetség járt volna.

A képviselő vonzónak találta a szaktudására építő ajánlatot. El is kezdték az együttműködést, üzeneteket váltottak, amelyek általános politikai kérdésekről szóltak. Amikor a német politikai rendszer működésének belső, érzékeny ügyei kerültek előtérbe, a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) szakemberei felvilágosították a képviselőt, hogy minden bizonnyal a kínai hírszerző szolgálat egy emberével került kapcsolatba.

A kémelhárításért felelős BfV még az első tiszteletdíj átutalása előtt lépett közbe. A politikust megrázta az ügy - írta a Süddeutsche Zeitung, kiemelve, hogy egy Bundestag-képviselő beszervezése hatalmas siker lett volna a kínai hírszerzésnek.

Hozzátették, hogy egy másik esetben eredményesen dolgoztak a kínai hírszerzők, behálózták egy - ugyancsak meg nem nevezett - képviselő stábjának egyik tagját. Az illető 10 ezer eurót kapott szolgálataiért.

A Süddeutsche Zeitung beszámolója alig néhány nappal a következő - sorrendben ötödik - német-kínai kormánykonzultáció előtt jelent meg. A két kormány számos tagja hétfőn Berlinben ülésezik Angela Merkel német kancellár és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök vezetésével. A kínai küldöttség kétnapos látogatásán a többi között aláírnak egy sor kétoldalú megállapodást és megtartják a 9. német-kínai gazdasági és technológiai együttműködési fórumot.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.