Két ember meghalt, rengetegen megsebesültek
Münsteri gázolás: nincs terrorizmusra utaló jel Seehofer szerint
'Egyedüli tettes volt, és német, nem pedig menekült'.
2018.04.08 13:36MTINincs terrorizmusra utaló jel a Münsterben történt tömeges gázolás ügyében - jelentette ki Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter vasárnap az előző nap történt bűncselekmény helyszínén.
Herbert Reul észak-rajna-vesztfáliai tartományi belügyminiszter hozzátette, hogy a gázoló nagy valószínűség szerint "egyedüli tettes volt, és német, nem pedig menekült".
Horst Seehofer hangsúlyozta: , hogy "nagyon erős" jelek utalnak arra, hogy az eset nincs kapcsolatban a "terrorista színtérrel", és a gázoló egyedül hajtotta végre "a gyáva és brutális bűncselekményt". Azonban továbbra is minden lehetséges irányban nyomoznak.
A szövetségi miniszter kiemelte, hogy a német sajtó "nagyon felelősségteljesen" végezte a munkáját.
Herbert Reul szerint köszönet illeti a sajtó képviselőit, amiért a hatóságok kérését megfogadva "csak a tényekről számoltak be, és nem spekuláltak".
Hozzátette, hogy a hatóságoknak már seregnyi információjuk van arról, hogy a gázolás indítéka a gázoló személyiségében, lelkiállapotában lelhető fel, de "messze nem jártunk még a dolgok végére".
Ezért még nem jött el a közvélemény alapos tájékoztatásának ideje. "Most a nyomozókon a sor" - mondta a tartományi belügyminiszter.
A gázoló szombat délután röviddel fél négy előtt teraszon ülő emberek közé hajtott Münster óvárosában egy híres vendéglő, a Kiepenkerl előtti téren. Két embert megölt, több mint húszat megsebesített, majd végzett magával.
A münsteri rendőrség vasárnapi közleménye szerint az elkövető nagy valószínűség szerint egy 48 éves helyi férfi volt. Egy lőfegyverrel végzett magával. Lakásán petárdákat és egy hatástalanított AK 47-es típusú gépkarabélyt találtak.
Egybehangzó német sajtóértesülések alapján az illető Jens R., aki 1969. május 1-jén született az Olsberg nevű észak-rajna-vesztfáliai kisvárosban, hosszú ideje Münsterben élt és pszichés betegségben szenvedett.
A Westfälische Nachrichten (WN) című regionális lap szombati értesülése alapján március 29-én e-mailben elbúcsúzott valamennyi ismerősétől. A lap hírportálján közölt beszámoló szerint a gázoló ezzel a levéllel "mintegy előre jelezte öngyilkosságát".
A Der Tagesspiegel című lap vasárnap a hírportálján szintén arról írt, hogy a gázoló írt egy búcsúlevelet. A berlini lap biztonsági forrásokra hivatkozó beszámolója szerint a férfinak már volt egy öngyilkossági kísérlete. Meglehet, hogy kapcsolatban állt szélsőjobboldali körökkel, a nyomozók ezt a szálat is vizsgálják - tették hozzzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06