Nukleáris

Kim Dzsongun a rakétakilövésről: "Függetlenség-napi ajándék a jenkiknek"

Első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával kedden Észak-Korea.

2017.07.05 12:50MTI

Az ENSZ Biztonsági Tanács ülésének összehívását kezdeményezte az Egyesült Államok az újabb észak-koreai rakétakísérlet miatt - közölte kedden az amerikai ENSZ-misszió egyik szóvivője. Washington megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt aznap. Ezzel Észak-Korea azt is demonstrálta, hogy képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére, legalábbis egész Alaszka elérhetővé válik számára.

Az amerikai misszió szóvivője azt mondta, hogy a 15 tagú ENSZ-testület várhatóan szerdán tanácskozik zárt ajtók mögött. Diplomaták azt mondták, hogy helyi idő szerint szerdán délután három órakor (magyar idő szerint este kilenckor) ül össze a BT.

Észak-Korea kedden újabb ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati részéből. A rakéta Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódott a Japán-tengerbe. A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta, kilövése után negyven perccel, több száz - a dél-koreai hadsereg szerint 930 - kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe.

Néhány órával a rakétakísérlet után jelentette be Észak-Korea, hogy most első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával. A Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

Egy korábbi interkontinentális ballisztikus rakéta-kísérlet (Fotó: Reuters)

Az amerikai hadsereg korábban azt közölte, hogy Észak-Korea szárazföldi telepítésű, közepes hatótávolságú rakétát bocsátott fel annak ellenére, hogy interkontinentális rakétáról tájékoztatta a nyilvánosságot.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azonban helyi idő szerint kedd este közleményében megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát (ICMB) tesztelt.

"Az Egyesült Államok határozottan elítéli az észak-koreai ballisztikus rakéta kilövését. Az ICBM tesztje az Egyesült Államok, szövetségesei és partnerei, illetve a térség és egészében a világ ellen irányuló fenyegetés újabb fokozása" - írta közleményében Tillerson, aki szerint globális cselekvésre van szükség bármilyen globális veszély elhárítására. A tárcavezető szerint a phenjani "veszélyes rezsimet" támogatja és segíti bármely ország, amely ideiglenesen észak-koreai vendégmunkásokat fogad be, bármilyen gazdasági vagy katonai előnyökhöz juttatja Phenjant, vagy nem hajtja végre maradéktalanul a BT vonatkozó rendeleteit.

A KCNA hivatalos phenjani hírügynökség szerdán idézte Kim Dzsongunt, aki szerint országa nem fogja tárgyalóasztalnál megvitatni az atomfegyverek és ballisztikus rakéták témakörét, és nem mond le a nukleáris erők fejlesztéséről, amíg az Egyesült Államok nem vet véget ellenséges politikájának.

Kim Dzsongun "a jenkiknek függetlenség napja alkalmából adott ajándékcsomagnak" nevezte a rakétakísérletet. "Észak-Korea stratégiai helyzete újabb szintre lépett annak köszönhetően, hogy az országnak van már atom- és hidrogénbombája, illetve interkontinentális ballisztikus rakétája is" - idézte Kim Dzsongunt a KCNA, amely jelentésében azt is írta, hogy az országvezető személyesen tekintette meg a "nehéz atomtöltet hordozására képes rakéta" sikeres kipróbálását.

Válaszul az újabb rakétakísérletre az amerikai és a dél-koreai hadsereg szerdán hadgyakorlatot hajtott végre Dél-Korea partjainál, Atacms típusú amerikai harcászati és Hyunmoo típusú dél-koreai rakétarendszerekkel, amelyek - az amerikai hadsereg közleménye szerint - gyorsan bevethetők, és nagy pontosságú csapásokat tudnak végrehajtani Észak-Korea területén bármilyen időjárási viszonyok között.

Az interkontinentális rakéta tesztjével Észak-Korea nagy előrelépést tett rakétaprogramjában. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére, legalábbis egész Alaszka elérhetővé válik számára.

A nemzetközi közösség heves elutasítással reagált a rakétakísérletre. Hírügynökségek idézték szerdára virradóra António Guterres ENSZ-főtitkárt, aki ugyancsak határozottan elítélte a rakétakísérletet, és felszólította Phenjant, hogy vessen végett a provokatív cselekményeknek. Guterres is azt mondta, hogy Észak-Korea feltehetően interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

Észak-Korea mindössze néhány nappal az előtt lőtte ki legújabb rakétáját, hogy a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő országait és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Hamburgban tanácskozik, ahol arról is szó lesz, hogyan zabolázzák meg a phenjani fegyverkezést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.