Nem határoztak még a szélsőjobbról

Németország bizonytalan az NPD-vel szembeni magatartást illetően

Németországban a szövetségi, illetve a tartományi hatóságok továbbra sem egységesek abban, miként lépjenek fel a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párttal (NPD) szemben.

2008.11.21 16:49MTI

Wolfgang Scha:uble szövetségi belügyminiszter és tartományi kollégáinak kétnapos találkozója végén, pénteken csupán arról született megállapodás, hogy az ezzel kapcsolatos lehetőségeket tovább tanulmányozzák.

A nyíltan idegenellenes és antiszemita jelszavakat hangoztató, az utóbbi időszakban az ország nyugati felében is erősödő NPD betiltására az alkotmánybíróság fenntartásai miatt nincs esély. Uwe Schünemann alsó-szászországi belügyminiszter ezért azzal a javaslattal állt elő, hogy a párttól vonják meg a hivatalos költségvetési támogatást, amihez alkotmánymódosításra volna szükség.

A tartományi miniszterek többsége azonban elutasította a javaslatot. Az alsó-szászországi belügyminiszter a konferencia elé terjesztett indítványában tűrhetetlennek nevezte, hogy egy párt - amelyik nyíltan megkérdőjelezi a német alkotmányban foglalt alapelveket - hivatalos állami támogatáshoz juthat a költségvetésből.

Schünemann azt javasolta, hogy a támogatást vonják meg a párttól, noha - mint elismerte - betiltására egyelőre nincs esély. Kezdeményezését azonban több tartományi kollégája elutasította. A német tartományi belügyminiszterek ellenállásán meghiúsultak a szcientológia egyház betiltását célzó törekvések is.

Az elfogadott határozat értelmében az alkotmányvédelmi hatóságnak (azaz a belső elhárításnak) a szcientológia németországi szervezetét továbbra is megfigyelés alatt kell tartania, a betiltás azonban "nem célravezető".

A szcientológiai egyház esetleges németországi betiltása régóta napirenden van, konszenzus azonban erre vonatkozóan nem alakult ki. Az alkotmányvédelem több mint 10 éve figyeli a szcientológiai egyház németországi szervezetét arra hivatkozva, hogy az veszélyes lehet az alkotmányos berendezésre.

Konkrét bizonyítékot azonban erre vonatkozóan nem találtak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.