Ukrajna
Tízezernyi nacionalista vonult a kijevi parlament elé
Nacionalista szervezetek aktivistái vonultak szerdán a kijevi parlament elé, hogy figyelmeztessék a politikai vezetést arra, ne biztosítson az alkotmány módosításával különleges státust, azaz kivételes önrendelkezési jogokat a kelet-ukrajnai szakadár területeknek.
2017.02.22 12:36MTIHelyszíni beszámolók tízezerre tették a résztvevők számát.
Ukrán jelentések szerint a "nemzeti önérzet menetének" elnevezett tüntetésen főként a Szabadság (Szvoboda) párt, a Jobboldali Szektor (PSZ) és az Azov önkéntes alakulat civil szervezeteinek aktivistái vesznek részt. A szervezők szerint a törvényhozás épülete előtt már húszezren gyűltek össze, helyszíni beszámolók a tiltakozók számát körülbelül tízezerre teszik.
A Majdanról, azaz a Függetlenség teréről indult menet megállt az elnöki hivatal előtt, ahol jelképesen édességet rakosgattak az épület elé, utalva arra, hogy Petro Porosenko elnök 2014-es választási ígérte ellenére még mindig nem adta el édesipari vállalatát.
Sajtóhírek alapján a demonstrálók többféle követeléssel akarnak előállni. A Donyec-medencei önkényesen létrehozott "népköztársaságoknak" nagyobb önrendelkezési jogot biztosító alkotmánymódosítás ellen kívánnak szót emelni, emellett viszont még rezsicsökkentést, az állami vállalatok privatizációjának leállítását, a termőföld-eladási moratórium fenntartását, valamint a kelet-ukrajnai szakadár területekkel folytatott kereskedelem beszüntetését követelik.
A különleges státusról szóló alkotmánymódosítás jelenleg nincs napirenden az ukrán parlamentben. Azután került le, hogy 2015. augusztus 31-én, amikor első olvasásban a parlament jóváhagyta Petro Porosenko államfőnek az alkotmány módosítására tett azon javaslatát, amely nagyobb önrendelkezést biztosít minden ukrajnai helyi közösségnek, nacionalista tüntetők csaptak össze a Nemzeti Gárdával a törvényhozás épületet előtt. A parlamentet védő nemzeti gárdisták sorfala mögé a Szabadság párt egyik aktivistája gránátot dobott, aminek következtében a rendfenntartók közül legalább ketten meghaltak és többen megsebesültek.
A kelet-ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodás értelmében Kijevnek különleges jogállást kell biztosítania Donyeck és Luhanszk megyének.
A mostani tüntetés egyelőre békésen zajlik, nem érkezett hír erőszakos cselekményről.
Vasziljo Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője keddi kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette: információi alapján az orosz titkosszolgálatok tovább próbálkoznak Ukrajna belső helyzetének destabilizálásával oly módon, hogy tiltakozó megmozdulásokat gerjesztenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06