Évértékelő
Terrorcselekmények rázták meg Belgiumot 2016-ban
Kétségkívül a márciusi brüsszeli robbantások jelentették a legfontosabb - és egyben legszörnyűségesebb - eseményt idén Belgium életében, az év fennmaradó részét pedig a több mint harminc halálos áldozatot követelő merényletek utáni terrorellenes intézkedések határozták meg.
2016.12.26 09:24MTIMárcius 22-én, négy hónappal a 2015. novemberi párizsi merényleteket követően a belga fővárosban is öngyilkos robbantásokat hajtottak végre egy dzsihadista csoport tagjai, akik először a Zaventem nemzetközi repülőteret, majd mintegy fél órával később az európai uniós negyed közelében lévő Maelbeek metróállomást vették célba. A támadásokban harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is volt.
A robbantások elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, akárcsak a tavalyi párizsi támadások esetében, a hatóságok szerint bizonyított a kapcsolat a merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között.
Az országban elrendelték a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget. A Brüsszelből induló és oda érkező légi forgalmat leállították, ahogyan a villamos-, a metró-, a vonat- és a buszközlekedést is, a várost teljesen lezárták, a lakosságot pedig otthon maradásra szólították fel.
Sajtóhírek szerint a brüsszeli merénylők eredetileg franciaországi vagy hollandiai támadást terveztek, de végül a mielőbbi cselekvés mellett döntöttek, miután a hatóságok március 15-én felfedezték a búvóhelyüket a belga fővárosban, három nappal később pedig őrizetbe vették Salah Abdeslamot, a tavalyi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét.
Pár nappal a robbantások után ugyan csökkentették, az illetékes hatóságok azonban még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
Az utcákon azóta is fokozott a katonai és a rendőrségi jelenlét, gyakoriak a terrorizmus gyanúja miatti házkutatások, megfigyelés alá vontak több tucat radikális iszlamistát Brüsszel hírhedtté vált Molenbeek negyedében, és több esetben is merényletre készülő dzsihadistákat vettek őrizetbe. A terrorellenes intézkedések keretében egyebek mellett mintegy kétezer intelligens térfigyelő kamerával erősítették meg a főbb pályaudvarok biztonságát, s fokozták az atomerőművek és a vallási célú épületek védelmét. Ennek ellenére az esetleges támadások veszélye miatt a tavalyi év után várhatóan idén sem engedélyezik a szilveszteri tűzijátékot Brüsszelben.
A belga kormánynak más jellegű problémákkal is szembe kellett néznie 2016-ban: jelentős volt a nyomás a kabineten a munkavállalói érdekképviseletek részéről. A tervezett takarékossági intézkedések miatt többször az egész országot megbénító munkabeszüntetést tartottak, s gördülő sztrájkokkal az ország egyes részein külön-külön is igyekeztek nyomást gyakorolni.
Fennakadást okozott az is, hogy a belgiumi Vallónia tartomány parlamentje októberben elutasította az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt (CETA), ami lehetetlenné tette annak az aláírását. Később megállapodás született a vallon régióval a CETA ügyében, így végül a felek aláírhatták a szerződést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06