Terrorizmus

Németország után Belgiumban is kiskorúak akartak robbantani

Több mint tíz kiskorút helyeztek zárt intézetbe Belgiumban, amiért az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet utasításait követve karácsonyi vásárok ellen készíthettek elő terrortámadást.

2016.12.17 11:41MTI

Eric Van Der Sypt, belga szövetségi ügyészségi szóvivő tájékoztatása alapján a La Libre Belgique belga napilap szombati cikkében arról számolt be, hogy több mint tíz kiskorút helyeztek megfigyelés alá, amiért a hírszerző szolgálatok szerint internetes üzenetekben kapott útmutatás szerint és oktatóvideókon keresztül terrortámadások előkészítésére és elkövetésére készítették fel őket.

Van Der Sypt elmondása szerint a kiskorúakat valószínűleg a nagy tömegeket vonzó karácsonyi vásárokon kívánták bevetni a terrorszervezetek, arra ugyanakkor nem tért ki, hogy mely városok, mely rendezvények ellen tervezhettek támadást.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vagy más terrorista csoportok teljes kiképzést adtak a fiataloknak arra, hogy hogyan ölhetnek embert, vagy készíthetnek bombákat. Az ilyen szervezetek arra számítanak, hogy a kiskorúak könnyebben átjutnak az esetleges biztonsági ellenőrzéseken - tette hozzá a szóvivő.

Belgiumi terrortámadás lehetőségére figyelmeztetett az amerikai hírszerzés november végén. Noha leszögezte, hogy készülő támadásról, konkrét fenyegetésről nincs tudomásuk az amerikai hatóságoknak és hírszerző szerveknek, a belga napilap szerint a tömegeket vonzó brüsszeli karácsonyi vásár a lehetséges célpontok között szerepel.

Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta többször, és az idén sem engedélyezték a szilveszteri tűzijátékot.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben harmincketten meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar.

A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.