Fekete doboz

Az új lengyel jelentés szerint meghamisították a szmolenszki gép hangfelvételeit

Az eddigi lengyel és orosz vizsgálatok során "meghamisították" az oroszországi Szmolenszk mellett 2010-ben lezuhant lengyel elnöki repülőgép feketedobozaiból származó hangfelvételeket.

2016.09.15 17:34MTI

A tájékoztatón a lengyel nemzetvédelmi tárca mellett idén februárban felállított bizottság mutatta be időközi jelentését.

A katasztrófa okait illetően az orosz és a lengyel hatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak, Oroszország a lengyel pilótákra hárította a teljes felelősséget, miközben a 2010-2011-ben működő, Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság szerint az orosz irányítótorony által megadott téves adatok is hozzájárultak a szerencsétlenséghez.

A csütörtöki sajtóértekezleten Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter megerősítette korábbi álláspontját, miszerint az eddigi lengyel- és oroszországi vizsgálatok alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését.

A hamisítások és manipulációk bizonyítékai mindenekelőtt a Miller-bizottság levéltárában találhatóak - jelentette ki Macierewicz. Kilátásba helyezte, hogy "az események objektív ismertetéséhez nélkülözhetetlen" adatokat - több tízezer oldalnyi anyagot - nyilvánosságra hozzák.

A sajtóértekezleten a Miller-bizottság munkájára vonatkozó, eddig nem ismert 2010-es hangfelvételeket és hivatalos jegyzőkönyveket is közzétették, amelyek alapján a megszólalók úgy értékelték: az akkori lengyel testület hasonló módon akarta bemutatni a katasztrófa okait, mint az orosz hatóságok.

"Egységes üzenetben kell megállapodni, különben a saját hátunkon csattan az ostor" - jelentette ki az egyik bizottsági hangfelvételen Miller, megjegyezve, hogy a lengyel és az orosz zárójelentés lényeges eltérései nyomán a lengyel társadalomban "egy egész összeesküvés-elmélet" születne. Miller a hangfelvételen a Donald Tusk akkori kormányfő által a bizottsági munka felett gyakorolt "személyes felügyeletről" is említést tesz.

Kazimierz Nowaczyk professzor, a jelenlegi vizsgálóbizottság elnökhelyettese elmondta: korszerű módszereket alkalmazva, újból feldolgozták és a háttér-zajoktól megtisztították az Oroszországban maradt feketedobozokból, valamint egy lengyel gyártmányú, Lengyelországnak a katasztrófa után visszaszolgáltatott feketedobozból nyert hangfelvételeket.

Mint kiderült - közölte Nowaczyk -, korábban kivágtak a "lengyel" feketedoboz felvételeiből egy három-, az "oroszból" pedig egy ötmásodperces részt, amelyek arra utalnak, hogy a repülőgép motorja és a generátora már a föld fölött 15 méteres magasságban szabálytalanul működött.

A professzor szerint a gép sokkal korábban esett szét, mint azt a Miller-bizottság megállapította, s mindezt az is bizonyítja, hogy a roncsokat 60 méternyi távolságban találták meg attól a nyírfától, amelyet a korábbi vizsgálatok a balesetet kiváltó ütközés tárgyaként jelöltek meg. A Miller-bizottság megállapításait bíráló szakértők korábban is lehetségesnek találták, hogy a repülőgép nem a földnek ütközve roncsolódott, hanem még a levegőben szenvedett károsodást, illetve robbant fel.

A sajtóértekezleten kilátásba helyezték: a katasztrófa okait tovább vizsgálják, és megerősítették a korábbi bejelentést, miszerint exhumálják az összes el nem hamvasztott áldozat földi maradványait, hogy megállapítsák a katasztrófa során elszenvedett sérülések mibenlétét és a halál okát, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is.

A sajtóértekezlet után Macierewicz az orosz külügyi nyilatkozatra is reagált, miszerint Moszkva a katasztrófára vonatkozó minden új, bizonyító erejű anyagról "haladéktalan tájékoztatást kér".

Az orosz fél követeléseinek akkor tesznek eleget - jelentette ki Macierewicz -, amennyiben az visszaszolgáltatja Lengyelországnak az általa korábban kért anyagot. Ezzel arra utalt, hogy Lengyelország az utóbbi években többször hiába kérte az eredeti "orosz" feketedobozok és a repülőgép-roncs visszaadását Moszkvától.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Moszkvában felelőtlennek és provokatívnak nevezte azokat a Varsóban elhangzott állításokat, amelyek szerint Moszkvának köze volt ahhoz a légi balesethez, amelyben 2010-ben Szmolenszkben életét vesztette Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a kíséretében utazó számos magas rangú lengyel politikai, katonai és egyházi vezető.

Az orosz szóvivő rámutatott, hogy a szmolenszki szerencsétlenség okait és részleteit a lengyel fél részvételével már kivizsgálták.

Egyúttal úgy vélekedett, hogy Witold Waszczykowski lengyel külügy- és Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter egy sor ruszofób kijelentést tett, amelyek az "egyébként sem a legjobb időszakukat élő" kétoldalú kapcsolatok további romlásához vezetnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.