Terrorizmus
25 centis pengével esett a börtönőröknek egy dzsihadista fegyenc Franciaországban
Megtámadott két börtönőrt egy iszlamista elítélt egy észak-franciaországi fegyintézetben.
2016.09.06 11:27MTIAz Osny településen lévő börtön egyik szélsőségeseket fogadó részlegében az egyik őrizetes egy 25 centiméteres, "nagyon éles és hegyes" pengével vasárnap támadt az egyik börtönőrre, akit a nyakán sebesített meg, majd egy másik börtönőrt is megszúrt, aki kollégája segítségére sietett - jelentette kedden honlapján a Le Figaro című francia napilap. A támadás idején öt másik fogva tartott is jelen volt, ők azonban nem vettek részt az erőszakcselekményben. A börtönőröknek sikerült megmenekülniük, a támadót pedig végül gumilövedékkel ártalmatlanították. Mindkét sérült még vasárnap elhagyhatta a kórházat.
A talált nyomok alapján a többi rab is tudott arról, hogy mire készült Bilal T. Az egyiküknél arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által végrehajtott "kivégzésekhez" hasonló gyilkosságot akartak elkövetni.
A Bilal T. néven azonosított elítéltet hónapokkal ezelőtt Törökországban vették őrizetbe, miközben Szíriába tartott. Szándékos emberölés a vád ellene, idén pedig azért már elítélték, mert több bűntársával együtt bűnszervezetben vett részt, amely terrorszervezettel is kapcsolatban állt.
Egyelőre nem világos, hogyan lehetett 25 centiméteres kés a börtönben egy elítélt terroristánál.
Jean-Francois Forget, a börtönőrök első számú szakszervezetének főtitkára az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a franciaországi büntetés-végrehajtás valóságos lőporos hordó, amely 300 embert tart fogva terrorizmus miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06