Iszlám Állam

A francia hadsereg 61 légicsapást hajtott végre a nyáron a dzsihadisták állásai ellen

Július 5. és augusztus 30. között a francia bombázók 344 alkalommal szálltak fel, 61 légicsapást hajtottak végre, amelyek közül tíz előre tervezett volt, 51-szer pedig alkalmi célpontokra támadtak.

2016.09.01 15:59MTI

A francia hadsereg 61 légicsapást hajtott végre a nyár folyamán az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai ellen Irakban és Szíriában, és mintegy 102 célpontot semmisített meg - közölte csütörtökön a francia vezérkari szóvivő.

Patrick Steiger sajtótájékoztatóján elmondta, hogy július 5. és augusztus 30. között a francia bombázók 344 alkalommal szálltak fel, 61 légicsapást hajtottak végre, amelyek közül tíz előre tervezett volt, 51-szer pedig alkalmi célpontokra támadtak.

"A légicsapások nyolcvan százalékát (az Iszlám Állam központjának számító észak-iraki) Moszul környékén hajtották végre" a koalíciós erők szárazföldön előrenyomuló erőinek támogatására" - hangsúlyozta a szóvivő. Elmondta, hogy a légicsapások a Moszul felé irányuló offenzíva lendületét és a védelmi akadályok sorozatos felszámolásának ritmusát követték. "A védelem meggengítése volt a cél azért, hogy a szárazföldi erők haladni tudjanak" - tette hozzá.

A légicsapások közül tucatnyi előre megtervezetten a dzsihadista szervezet alapvető infrastruktúráit célozta, többek között robbanóeszközöket előállító helyeket és kiképzőközpontokat.

A 2014. szeptember 19-én indított Chammal hadműveletben a francia Mirage és Rafale vadászbombázók 4540 alkalommal szálltak fel Szíria és Irak légterében, ahol 829 légicsapást hajtottak végre, amelyek során 1415 célpontot semmisítettek meg - mondta a tábornok.

A nyár folyamán a nyolc Mirage 2000 típusú repülőgépet, amelyek Jordániában állomásoztak, visszavonta a francia hadsereg, és Rafale gépekkel helyettesítette. Jelenleg 12 ilyen típusú bombázó hajtja végre a francia légicsapásokat Irakban és Szíriában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.