Terrorszervezet
Az Iszlám Állam egyre kifinomultabb hálózattal tevékenykedik Európában
A CNN amerikai hírtelevízió információi szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tavaly novemberben több európai országban készített elő merényletet.
2016.09.05 18:41MTIA hírtelevízió információi szerint az Iszlám Állam (IÁ) tavaly novemberben sokkal kegyetlenebb, még több áldozattal járó merényletet készített elő Párizsban annál, mint ami végül történt, s utána több európai országban is terrortámadásokat tervezett. Európai nyomozókra hivatkozva a CNN arról tudósított, hogy az Iszlám Állam tavaly nemcsak Párizsban, hanem más francia városokban és Hollandiában is terrortámadásokat akart elkövetni. A CNN oknyomozó riporterei hónapokon keresztül dolgoztak összeállításukon, több tízezer dokumentumhoz, nyomozati anyaghoz és fotóhoz jutottak hozzá különböző európai, de elsősorban francia és belga nyomozó szervektől. A dokumentumok új részleteket tárnak fel a többi között arról a két letartóztatott terroristáról, akiknek eredetileg szintén az lett volna a feladatuk, hogy részt vegyenek a novemberi párizsi terrorakcióban. S az is kiderült, hogy volt egy harmadik terrorista is, aki részt vett a párizsi merénylet előkészítésében, majd utána még hónapokig szabadon tevékenykedett Európában, s csak most júliusban tartóztatták le.
Ezek a terroristák a szíriai Rakkából a törökországi Izmíren keresztül jutottak el Görögországba, majd Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia érintésével az ausztriai Salzburgban kötöttek ki. A CNN-hez eljutott dokumentumok szerint az Iszlám Állam Európában lévő terroristáinak jól szervezett hálózatuk van, jelenleg is a kontinensen tartózkodnak, és várják az utasításokat a Szíriában lévő "főnököktől".
"Az Iszlám Állam növelni tervezi terrorakcióinak számát, szerte a világban" - idézték a CNN oknyomozó riporterei Paul Cruickshanket, aki a West Point-i katonai akadémia terrorizmussal foglalkozó központjának munkatársa, és az akadémia lapjának kiadója.
A hírtelevízió dokumentumai szerint az Iszlám Állam európai szervezetét Amn el-Kharjinak hívják, terroristái a közösségi médiaplatformok egész sorát használják, így például a Vibert, a WhatsAppot, a Telegramot, s képesek kódolt üzenetek küldésére, vagy a telefonszámuk elrejtésére is. A terroristák állandó kapcsolatban állnak egymással, információkat cserélnek, a többi között például arról, hogy hol, melyik határon hogyan jutnak át illegálisan. A francia terrorelhárítás fényt derített arra, hogy az egyik alkalommal a terroristák azt az információt kapták társaiktól, hogy legjobb, ha a vonat mosdóiban rejtőznek el.
Az európai terrorelhárítók azonban egyre több információhoz jutnak róluk, annak ellenére is, hogy munkájukat a terroristák kódolt üzenetváltásai megnehezítik. A francia terrorelhárítók tapasztalatai szerint az Iszlám Állam területéről Európába utazó terroristák többnyire szíriai menekülteknek adják ki magukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06