Terror
Nizzai terrortámadás: több lehet a sérült, mint amiről a sajtóban hallani
A helyszíni diagnózis az alapvető funkciókat vizsgálja, nem kell mindenre kiterjedően teljesen pontosnak lennie.
2016.07.15 20:48MTIAz Országos Mentőszolgálat közép-magyarországi igazgatója szerint több lehet a nizzai terrortámadás sérültjeinek a száma, mint amennyiről a sajtóban hallani lehet. Úgy véli, hogy számos könnyebb sérültet nem a helyszínen láthattak el, mert ők látva a halottakat és súlyos sérülteket inkább maguk kereshették fel a kórházakat - erről Göndöcs Zsigmond az M1 aktuális csatornának beszélt péntek kora este.
A hasonló tömegbaleseteknél alkalmazandó egészségügyi protokollról általánosságban elmondta: a helyszínen egy úgynevezett kárhelyparancsnok, vagy egy kijelölt osztályozó orvos kezdi meg a sebesültek besorolását. Hozzátette: külön szakmai protokollja van annak, hogy milyen szempontok alapján kell valakiről lemondani, kinek kritikus az állapota. Hangsúlyozta: a helyszíni diagnózis az alapvető funkciókat vizsgálja, nem kell mindenre kiterjedően teljesen pontosnak lennie.
A nizzai terrorcselekmény helyszínéről azt mondta: első feladat biztosan a helyszín felderítése volt, mivel mintegy két kilométeres területről van szó. Ismertette: egy közeli szálloda földszintjét alakították át sebesült-gyűjtőhellyé, osztályozó ponttá, ugyanezt alkalmazták a mentésben résztvevők a brüsszeli terrorcselekményeket követően is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06