Nizzai terrortámadás

Szigorúan ellenőrzik a francia-olasz határátkelőket

A francia hatóságok minden Olaszországba átlépő gépkocsit átvizsgálnak még a legkisebb átkelőknél is, valamint a vasúti szerelvényeket is.

2016.07.15 17:24MTI

A Franciaország és Olaszország közötti határon még a legkisebb átkelőnél is egyenként ellenőrzik az áthaladó járműveket a nizzai terrorakció esetleges résztvevői menekülésének megakadályozására. Olaszországban éppen péntektől szigorították a biztonsági készültséget.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter vezetésével péntek délelőtt az úgynevezett terrorizmus elleni olasz stratégiai csoport egyeztetett. Ezt követően az olasz belügyminiszter elmondta, hogy a Franciaországgal határos Liguria, valamint Piemonte tartományban is megnövelték a rendőrségi és csendőrségi járőrök számát. Az olasz belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az olaszországi börtönökben fogva tartott iszlamista terroristákat is szigorúbb ellenőrzés alá helyezték, hogy a börtönökből nem tudjanak szélsőséges üzeneteket továbbítani a külvilágba.

A Franciaországgal határos olaszországi települések polgármestereinek bejelentései szerint a Nizzában történt terrorista támadást követően a francia-olasz határon azonnal a legmagasabb ellenőrzési fokozat lépett életbe: a francia hatóságok minden Olaszországba átlépő gépkocsit átvizsgálnak még a legkisebb átkelőknél is, valamint a vasúti szerelvényeket is. Az olaszországi oldalon levő Ventimigliából Franciaországba átlépő gépkocsikat szúrópróbaszerűen ellenőrzik, de itt is kiemelt a készültség a határnál napok óta ismét felgyülemlett, többségében afrikai migránsok miatt, akik a Franciaországba való átjutásra várnak.

Giovanni Toti, a Franciaországgal határos olasz Liguria tartomány elnöke segítséget ajánlott fel a nizzai sebesülteknek a liguriai kórházakba történő befogadásához. Franciaország egyelőre nem kért segítséget, de az olaszok mentőautókat és vérkészítményt is felajánlottak. Olaszországban félárbócra eresztették a zászlókat a franciákkal vállalt szolidaritás jeleként, a francia diplomáciai képviseletek előtt virágokat helyeznek el. A római kormánypalotán francia zászló lobog, este hat órakor Franciaország római nagykövetsége előtt megemlékezést tartanak. Sandro Gozi olasz EU-s államtitkár is tiszteletét tette a francia nagykövetségén az olasz kormány részvétének kifejezésével. Este kilenc órától a római Capitolium-dombon levő városházát a francia nemzeti színekkel világítják meg.

Olaszország nizzai konzulja egyelőre nem tudott végleges adatot közölni a terrortámadásban meghalt vagy megsebesült olaszokról. Nizzában több mint 30 ezer olasz él.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök Twitter-fiókján Francois Hollande francia elnök közösségi gyászüzenetét közölte. Paolo Gentiloni olasz külügyminiszter Nizza és Európa elleni támadásnak nevezte a terrorakciót. Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Északi Liga vezetője internetes bejegyzésben úgy fogalmazott, az áldozatokért mondott imák már nem elegendőek, erős fellépésre van szükség a terrorizmussal szemben.

Luca Zaia, az északkelet-olasz Veneto tartomány elnöke, az Északi Liga politikusa kijelentette, háborúban állnak, és rendkívüli törvényekre van szükség a terrorizmussal szemben. "Nem minden iszlamista terrorista, de az kiderült, hogy minden terrorista iszlamista" - jelentette ki Zaia. A párthoz tartozó Roberto Calderoli annak a törvénynek a leállítását szorgalmazta, amely olasz állampolgárságot akar adni az Olaszországban letelepedett bevándorlók gyermekeinek. Lucio Malan, a Hajrá Olaszország (FI) szenátora a migránskvóták leállítására szólította fel az olasz kormányt. Enrico Letta volt olasz miniszterelnök, a kormányzó balközép Demokrata Párt (PD) politikusa is úgy látta, Európában polgárháború zajlik. Angelo Bagnasco érsek, az olasz püspöki kar elnöke szerint "nem szabad engedni a félelemnek".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.