Amerika megválasztotta első afroamerikai elnökét

Fergeteges képek: John McCain elismerte vereségét és gratulált Barack Obamának

Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke - tette meg előrejelzését több amerikai liberális elemző helyi idő szerint kedd éjszaka, alig 4,5 órával az első urnazárások után, majd bő fél órával később a CNN hírtelevízió is.

Obama győzeleme - Amerika megválasztotta első fekete elnökét képgaléria

2008.11.05 06:41MTI

Az illinois-i szenátor több fontos kétesélyes államban aratott győzelmével, egyebek között Pennsylvania és Ohio 41 elektorának megszerzésével minden bizonnyal legyőzte republikánus vetélytársát, John McCaint. Obama győzelmének előrejelzésekor a nyugati parti államokban még javában tartott a szavazás. Az ABC News becslése szerint Obama már 207 elektori voksot szerzett, amikor még hátra volt egyebek között a biztos demokrata többségű Kalifornia, Oregon és Washington állam, ezek együttesen 73 voksot képviselnek. Szakértők szerint Obama döntő fölénnyel fogja nyerni az elnökválasztást.

A győzelemhez 270 elektori voksra van szükség. November 4-én történelmi választási kampány ért véget: az Egyesült Államok megválasztotta első fekete bőrű elnökét. Jó esélye van arra, hogy az összes kétesélyes államban győzelmet szerezzen. A szavazóhelyiségeknél készült exit poll felmérések szerint a választókat többségét leginkább a gazdasági állapota aggasztja. Ez a tényező az utóbbi nyolc év Bush-kormányzás keltette kiábrándultsággal a demokrata jelölt esélyein lendített.

A CNN szerint John McCain két közeli munkatársa közép-európai idő szerint hajnali 5 óra előtt elismerte, hogy nem lát lehetőséget a republikánus elnökjelölt győzelmére. A hírtévé szerint McCain két vezető tanácsadója, amikor arról kérdezték, látnak-e még esélyt az arizonai szenátor győzelmére, úgy feleltek, hogy nem. Az Ohióban aratott győzelme kapcsán elemzők hangsúlyozták: a közép-nyugati államért elkeseredett harcot folytatott a két jelölt; 1944 óta John Kennedy kivételével egy elnökjelölt sem kerülhetett be a Fehér Házba ezen állam megkerülésével.

Az Egyesült Államok történetének leghosszabb választási kampánya végén valószínűleg Barack Obama nyeri meg a választást. Ő lesz az első afro-amerikai elnök, és az első olyan elnök, aki Hawaiin született, egyben az első, aki John F. Kennedy óta ez első északi demokrata elnök.

Fotó: MTI


John McCain gratulált Obamának

John McCain, a Republikánus Párt elnökjelöltje kedd éjszaka gratulált Barack Obamának ahhoz, hogy megválasztották az Egyesült Államok következő elnökévé. McCain az arizonai fővárosban, Phoenixben mondott beszédet hívei előtt; közölte, hogy telefonon köszöntötte Obamát győzelme alkalmából. Az arizonai szenátor hívei a nemtetszés morajlásával fogadták bejelentését.

A CNN és több hírtelevízió nem sokkal korábban bejelentette Obama győzelmét, miután helyi idő szerint 23 órakor a nyugati parti államokban lezárult a szavazás. Wolf Blitzer, a CNN hírtelevízió vezető kommentátora úgy fogalmazott, hogy a világon mindenhol emlékezni fognak arra a pillanatra, amikor Obama győzelmét bejelenthették. John McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán úgy fogalmazott, hogy az amerikai nép "világosan szólt" ezen választáson.

Mint mondta, nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy "olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt". Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából. Őszinte fájdalmát fejezte ki, hogy Obama nagyanyja nem élhette meg ezt a sikert. Az arizonai szenátor megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat.

"Arra buzdítok minden amerikait, aki támogatott engem, hogy velem együtt gratuláljon neki, és fejezze ki jókívánságát következő elnökünknek, hogy megtalálja az együttműködés útjait és az ellentétek leküzdéséhez szükséges kompromisszumokat".

Fotó: MTI


Barack Obama megköszönte támogatóinak a segítséget, méltatta McCaint

Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott elnöke megköszönte szerdán támogatóinak, munkatársainak és családjának, amiért hozzásegítették választási győzeleméhez. Barack Obama feleségével és két kislányával jelent meg több tízezer támogatója előtt egy chicagói parkban, hogy elmondja megválasztása utáni első beszédét. Méltatta republikánus riválisa, John McCain és Sarah Palin alelnökjelölt állhatatos választási küzdelmét.

Kijelentette, hogy győzelmével a változás "megérkezett" az Egyesült Államokba. Megkérdezte, hogy választási győzelme után kételkedik-e még valaki abban, hogy az Egyesült Államokban minden lehetséges. Ezzel arra utalt, hogy ő az Egyesült Államok történetében az első afroamerikai, akit elnökké választottak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.