Schwarzenegger bírálja Obamát?
Schwarzenegger: Obama és programja "nem elég izmos"
Arnold Schwarzenegger republikánus párti kaliforniai kormányzó azt tanácsolta Barack Obama demokrata párti elnökjelöltnek, hogy izmosodjon meg és programját is erősítse meg, mert megítélése szerint jelenleg Obama és politikája is elég gyenge.
2008.11.01 08:55MTISchwarzenegger erről az Ohio szövetségi állambeli Columbusban helyi idő szerint pénteken tartott kampányrendezvényen beszélt, amelyen John McCain republikánus párti elnökjelölt támogatására szólított fel.
Az osztrák származású, testépítőből és filmszínészből politikussá avanzsált Schwarzenegger, aki Columbusban évente testépítő tornákat szervez, Obamát és programját is kikarikírozta beszédében. Felhívta Obamát, hogy jelentkezzen az említett tornákra, mert "valamit kezdeni kellene a vézna lábaival".
Schwarzenegger szintén edzené Obama bicepszét, mert az elnökjelölt karja "csont és bőr", s szerinte az sem ártana, ha Obama elképzelései is "felszednének valamennyit magukra".
Schwarzenegger ezzel szemben McCaint, a republikánus elnökjelölt jellemét és elképzeléseit is sziklaszilárdnak festette le.
A kaliforniai kormányzót a hallgatóság nagyobb tapssal és ovációval fogadta, mint a jelöltet, akinek támogatására buzdított. McCain és Obama pénteken azokban a kulcsfontosságú államokban folytatta kampányát, amelyek eldönthetik a jövő keddi elnökválasztást.
McCainnek feltétlenül nyernie kell Ohióban - ahol a közvélemény-kutatások szerint vezet is vetélytársával szemben -, ha győzni akar az elnökválasztáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06