Nagyon rossz állapotban volt azépület

Összeomlott lakóház Tenerifén: eddig két halálos áldozat

A több mint 30 évvel ezelőtt épült ingatlan komoly szerkezeti károsodásaira már egy 2001-2003-ban készült szakértői jelentés is felhívta a figyelmet.

2016.04.15 15:38MTI

Nem hivatalos információk szerint szerkezeti probléma és az épület rossz állapota okozhatta egy lakóház összeomlását a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife egyik tengerparti üdülőtelepülésén - számolt be több spanyol sajtóorgánum is pénteken a tragédiáról, amelynek eddig két halálos áldozata és hét sérültje van, további hét embert pedig még keresnek.

A La Vanguardia című katalán napilap névtelen forrásra hivatkozva írt arról, hogy két héttel ezelőtt azért kellett leállítani az ötemeletes lakóépület aljában lévő üzlethelyiség felújítását, mert a munkálatok során nagy repedések keletkeztek a falakon.

A több mint 30 évvel ezelőtt épült ingatlan komoly szerkezeti károsodásaira már egy 2001-2003-ban készült szakértői jelentés is felhívta a figyelmet - adta hírül a spanyol közszolgálati televízió a szerencsétlenségről szóló tudósításában.

A csütörtökön történt tragédia több szemtanúja arról számolt be, hogy robbanást hallott mielőtt az épület összedőlt. Volt aki, gázszagot is érzett, így kezdetben felmerült, hogy gázrobbanás történt.

Egymásnak ellenmondó információk jelentek meg arról is, hogy hány embert keresnek a romok alatt. Azért volt nehéz pontos számot mondani, mert az épület turisztikai övezetben van, sokan csak nyaralni járnak ide, több lakást pedig bérbe adnak a turistáknak. A hatóságok szerint a szerencsétlenség idején 28-an lehettek az épületben.

A speciális mentők keresőkutyákkal kutatnak túlélők és áldozatok után az épület romjai között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.