Brüsszeli robbantások

Növelték Szlovákiában a terrorkészültséget

Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély vélelmezett szintjét a második fokozatra.

2016.03.23 09:20MTI

Megemelte a terrorfenyegetettség szintjét Szlovákiában szerdán Robert Kalinák belügyminiszter - közölte a Sita szlovák hírügynökség a szaktárcára hivatkozva.

Az ország történetében most először emelték meg a terrorveszély vélelmezett szintjét a második fokozatra. Eddig az első fokozat volt érvényben. A második fokozat a gyakorlatban azt az állapotot jelzi, hogy az országban a terrorcselekmény elkövetésének veszélye kevéssé valószínű, de nem lehet kizárni.

A készültség megemeléséről a keddi brüsszeli merényletek miatt döntött a szlovák belügyminisztérium az ország hírszerzői szolgálatait koordináló biztonsági tanácsának, illetve más biztonsági és védelmi szerveinek helyzetértékelése alapján.

A szlovák belügyminisztérium már kedden rendkívüli biztonsági intézkedések - leginkább megerősített rendőri jelenlét - bevezetésével reagált a brüsszeli robbantásokra, később pedig összehívták a kormány nemzetbiztonsági tanácsát is. Ez utóbbi ülése után Robert Fico ügyvezető kormányfő jelezte: mérlegelni fogják a terrorfenyegetettség szintjének megemelését, s arról az illetékes biztonsági szakértői testületek helyzetértékelése után hoznak döntést.

A keddi brüsszeli merényleteknek hivatalos szlovák források szerint nincsenek szlovákiai halálos áldozatai vagy sebesültjei.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.