Brüsszeli robbantások

Nógrádi: a háború Európában folytatódhat

A biztonságpolitikai szakértő szerint ha nem sikerül az Iszlám Államot megsemmisíteni, a háború Európában folytatódik.

2016.03.23 09:10ma.hu
EPA/Christophe Petit Tesson

Taxival érkeztek a csomagjaikkal a repülőtérre és poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői. Nógrádi György szerint rendkívüli hibákat követ el az európai titkosszolgálat, és ha nem semmisítik meg mihamarabb az Iszlám Államot szárazföldi hadműveletekkel, a háború Európában fog folytatódni.

Belgiumban kis létszámú titkosrendőrség van, jelenleg is embereket keresnek, az egyébként jól működő belga csendőrséget anyagi okok miatt korábban feloszlatták, a rendőrség pedig nem ura a helyzetnek, ugyanakkor most már itt az ideje, hogy az európai titkosszolgálatok közötti adatcserere elkezdődjék - magyarázta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Nógrádi György azt mondta, hogy ma hajnalban lezárták a német-belga határt, az autópályán minden kocsit ellenőriznek - ugyanakkor a nem sokkal emellett található országúton nincs ellenőrzés. A biztonságpolitikai szakértő ezt úgy összegezte, hogy szerinte rendkívüli hibákat követ el az európai titkosszolgálat.

Szeptember 11. után a világnak döntenie kellett, a biztonságot vagy emberi jogokat választja, Európa ez utóbbit választotta, míg az Egyesült Államok a biztonságot – jelentette ki. Nógrádi György azt is mondta, hogy a brüsszeli terrorakció abból a szempontból nem volt teljesen sikeres, hogy nem robbant fel minden bomba. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy míg a világsajtó az elmúlt napokban Salah Abdeslam elfogásával foglalkozott, ma már az Iszlám Állam sikereiről írnak.

Nógrádi György szerint vagy azért siettethették a merényletet, hogy Abdeslam ne tudjon beszámolni részletekről, vagy pedig a sajtóba akartak bekerülni – ezek azonban mind feltételezések. Nógrádi György felfoghatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok és Oroszország képtelen megsemmisíteni az IÁ-t. Amíg bombáznak, csak részsikereket fognak elérni - emelte ki.

A nyugat-európai országokban közzé tett statisztikák szerint a bűncselekmények zömét ezek a szubkultúrák követik el, de ha nem lenne Iszlám Állam, akkor a leszámolás és az ellenük való fellépés könnyebb lenne - vélte Nógrádi György. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha ez nem történik meg, akkor a háború Európában fog folytatódni.

„Olyan városrészek lesznek hamarosan Nyugat-Európa nagyvárosaiban, ahol törökül és meghatározott arab nyelveken fognak beszélni. Bár 7-8 évvel ezelőtt David Cameronék, Angela Merkel és Nicolas Sarkozy is azt nyilatkozták, a multikulturalizmus megbukott, most senki nem meri kimondani, hogy az integráció nem sikeres és a párhuzamos struktúrák hosszú távon Európa létét és biztonságát fenyegetik” – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.

A német sajtó közzétette, hogy napi 500 bűncselekményt követnek el migránsok, a svéd adatok szerint pedig 55 svéd város vagy városrész van, ahova már svéd nem mer bemenni, ám a politika ezt nem meri kimondani - fogalmazott a szakértő.

Véleménye szerint egy erőskezű vezető mögé beállnának európa vezetői.

Példaként említette a migrációellenes AfD német pártot, akik Szász-Anhaltban 24 százalékot értek el a választásokon, Baden-Württemberg tartományban pedig 10 százalék feletti eredményt.

„Európa vágyik arra, hogy valaki megmentse” – jelentette ki Nógrádi György.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.