Illegális bevándorlás
Az EB a menedékkérők áttelepítésének felgyorsítására szólította fel a tagállamokat
A menedékkérők tagállamok közötti áttelepítésének felgyorsítására szólította fel az Európai Unió országait szerdán az Európai Bizottság (EB).
2016.03.16 15:15MTIAz áthelyezési program végrehajtásáról közzétett friss bizottsági jelentés szerint a 160 ezer menekült áttelepítését célzó, tavaly szeptemberben elfogadott uniós mechanizmus keretében eddig mindössze 937 embert helyeztek át Görögországból és Olaszországból. A brüsszeli testület hangsúlyozta, hogy az áttelepítések nem haladnak a megfelelő ütemben, a folyamatot lassító legjelentősebb tényező pedig a politikai akarat hiánya a tagállamok részéről.
"Ez korlátozott számú áthelyezési vállaláshoz vagy hosszú válaszidőhöz vezetett, ami veszélybe sodorta annak lehetőségét, hogy a program a veszélyes és irreguláris útvonalak alternatívájává váljon" - írták a dokumentumban.
"Ahogy a Görögországban uralkodó humanitárius helyzet napról napra súlyosabbá válik, a tagállamoknak sürgősen eleget kell tenniük vállalásaiknak, és meg kell előzniük a Görögországban tartózkodó menekültek helyzetének további romlását. Az elkövetkezendő napokban és hetekben jelentősen növelni kell az áthelyezések számát" - hangoztatta Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős uniós biztos.
A helyzetértékelést készítő szakemberek szerint a kötelezettségvállalások teljesítése érdekében havonta legalább 5600 menedékkérőt kellene áttelepíteni az uniós tagállamok között, és az áthelyezési eljárás maximum két hétig tarthatna. A bizottság közlése szerint az lenne kívánatos, ha májusig legalább 20 ezer áthelyezésre sort kerítenének.
A nekik címzett felszólítás értelmében Görögországnak és Olaszországnak fokoznia kellene erőfeszítéseit a rendszer hatékony működésének biztosítása érdekében, különösen a biztonsági ellenőrzések és az áthelyezési céltagállamoknak küldött információk vonatkozásában. Ezenfelül mindkét országnak javítania kell a koordinációs kapacitását és csökkentenie az áthelyezésben részt vevők szökésének veszélyét.
Az Európai Bizottság kiemelte: a tagállamoknak az elismert menekültek harmadik országokból történő áttelepítése terén is többet kellene tenniük. Mint írták, a korábban elfogadott 20 ezerből eddig mindössze 4555 nemzetközi védelemre szoruló, lakóhelyét elhagyni kényszerült személyt telepítettek át tizenegy európai országba. A résztvevő országok nagy része Jordániában, Libanonban és Törökországban tartózkodó szíriaiakat fogadott be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06