Kivonulás

Legalább 15 orosz harci repülő már elhagyta Szíriát

Az orosz légierő gépeinek mintegy felét kivonták az utóbbi két napban.

2016.03.16 14:20MTI

A Szíriában állomásozó orosz harci repülőgépek közel felét kivonták a térségből az utóbbi két napban - jelentette szerdán a Reuters hírügynökség az orosz állami televízióban bemutatott felvételek alapján végzett saját számításaira hivatkozva.

A Reuters szerint műholdfelvételek elemzései, az orosz légicsapásokról készült felvételek és az orosz védelmi minisztérium közleményeiből korábban arra lehetett következtetni, hogy a nyugat-szíriai Latakiában lévő Hmejmim légitámaszponton mintegy 36 katonai repülőgépet állomásoztatott Moszkva.

Az orosz állami televízióban bemutatott felvételek alapján a hírügynökség szerint ezekből a repülőkből legalább 15 hagyta el Szíriát azóta, hogy Vlagyimir Putyin államfő elrendelte az orosz kontingens "fő részének" kivonását. Az állami televízió felvételei szerint Szu-24-es, Szu-25-ös, Szu-30-as, és Szu-34-es harci repülők tértek haza.

Becslések szerint Oroszországnak a katonai repülők mellett legalább 14 katonai helikoptere és felderítő drónjai is vannak a hmejmimi bázison. Amennyiben kivonják a helikoptereket is, azokat valószínűleg tengeri úton vagy hordozó repülőgépeken szállítják el.

Korábbi értesülések szerint az orosz elnöki rendelet nem érinti a Hmejmimben lévő orosz bázist és a tartúszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény tevékenységét.

Szergej Ivanov, az orosz elnök kabinetfőnöke közölte, hogy a hátramaradó erők védelmében Szíriában hagyják az Sz-400-as légelhárító rendszereket is. Ezek telepítéséről azt követően döntöttek Moszkvában, hogy egy török F-16-os vadászgép lelőtt egy orosz Szu-24-est.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán közölte, hogy Moszkva és Washington ezentúl a szíriai konfliktus békés rendezésére fog összepontosítani.

A TASZSZ orosz hírügynökség egy meg nem nevezett európai uniós diplomáciai forrást idézett, aki szerint az orosz erők kivonása után Törökország nem tud már azzal érvelni, hogy a szíriai harci cselekmények fokozódása és az orosz légierő hadműveletei miatt jelentősen megnőtt a Törökországba menekülő emberek száma.

A forrás szerint Ankara ezzel indokolta azt, hogy nem tudja megfékezni az EU-ba továbbinduló menekülteket. Hozzátette, hogy a fejlemények fényében Törökország nem tudja ezt az érvelését felhasználni a közelgő EU-török csúcson.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.