Vírus
Ketten hurcolták be Csehországba a zikavírust
Két cseh turistáról - egy férfi és egy nő - van szó, akik januárban látogatást tettek a járvány sújtotta területeken.
2016.02.25 12:06MTICsehországban is megjelent a zikavírus - közölte a cseh egészségügyi minisztérium csütörtökön Prágában. A közszolgálati hírtelevízió szerint eddig két esetről van szó.
Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter később sajtótájékoztatón úgy pontosított, hogy két cseh turistáról - egy férfi és egy nő - van szó, akik januárban látogatást tettek a járvány sújtotta területeken. Az 58 éves férfi Martinique szigetén, a 49 éves nő pedig a Dominikai Köztársaságban volt szabadságon.
Miután visszatértek Csehországba, lázra, fejfájásra, influenzás tünetekre panaszkodtak, testükön pattanások jelentek meg. Mindkettőjüket megvizsgálták a prágai Bulovka kórházban, és megállapították a zikalázas fertőzést.
Hana Rohácová, a Bulovka kórház fertőzési osztályának főorvosa szerint könnyebb esetekről van szó, az érintettek nem szorulnak kórházi kezelésre, és nincs szó csehországi járványveszélyről sem.
Vít Valenta, országos tisztifőorvos szerdán közölte, hogy a zikavírussal kapcsolatos legfontosabb információkat, beleértve a szükséges óvintézkedések foganatosítását is, a hét elején az összes csehországi egészségügyi intézmény megkapta.
Roman Prymula, a Cseh Vakcinológiai Társaság elnöke szerint a járvány veszélyének Csehországban nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, mert alapvetően csak a terhes nőkre veszélyes.
A főorvos már február elején úgy vélekedett, hogy a vírusnak Csehországban ugyan nincsen táptalaja, hiányoznak a megfelelő feltételek, de külföldről bekerülhet az országba. "Az egyetlen kockázatot az importált fertőzések okozzák, ami azt jelenti, hogy olyan ember érkezik Csehországba, aki már megkapta a kórt, s tőle cseh állampolgárok is megfertőződhetnek" - mondta Prymula a televízióban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a zikalázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok terjesztette kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.
A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat, ezt azonban egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:06 Beismerte bűnösségét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06